Déli Hírlap, 1969. október (1. évfolyam, 27-53. szám)

1969-10-30 / 52. szám

'«Htm* -- -I • • belföld 4e KÉTSZÁZEZER NAP­KÖZIS. Nő az érdeklődés az általános iskolai napközi ott­honok iránt: az otthont igénybe vevő tanulók száma a legutóbbi oktatási évben megközelítette a 197 c„ret, s az idei tanévben meghalad ja a 205 ezret. A Művelődés­ügyi Minisztérium állásfog­lalása szerint, ha legalább tíz szülő kéri. akkor reggel 6 és 8, vagy délután 18 és 20 óra között is ügyeletét kell tartani. 4c DÁMSZARVAS-NÁSZ. Gyulaion befejezéshez köze­ledik a dámszarvasok nász­koncertje, a barcogás. A hí­res rezervátumban e hónap­ban 20 dámbika került terí­tékre. A kilőtt dámbikák kö­zött akadt 4,37 és 4,46 kilo­grammos agancsú is. A két „lapát” nem sokkal marad el a világrekorder trófeáktól. 4c TELEFON-EKG. A Csong'rád megyei kardioló­giai intézet orvosai megkezd­ték a telefon útján történő EKG-vizsgálatokat. Munká­jukhoz felhasználják a kül­földi tapasztalatokat, s al­kalmazzák dr. Hollós Olivér EKG-szakorvosnak a spor­tolók vizsgálatához korábban készített, s most átalakított berendezését. 4c OR. FÁBIÁN ENDRE adjunktus, a Nehézipari Mű­szaki Egyetem szakszervezeti bizottságának titkára, 1969. október 29-én, 39 éves korá­ban, rövid szenvedés után el­hunyt. Dr. Fábián Endrét az egyetem saját halottjának te­kinti. Temetéséről később tör­ténik intézkedés. 4c NOVEMBERI TV-MOZI. A televízió novemberben az elmúlt kél évtized legjobb •magyar játékfilmjeiből be­mutatja a „Semmelweis”, a „Csempészek”, a „Vasvirág” és az „Egy pikoló világos” c. alkotásokat. \ 4c ÜJ GOMBAFAJTA. A szigetcsépi Lenin termelőszö­vetkezetben tavaly kezdték meg kísérletképpen az ízében és zamatéban a sampinyon­nal vetekedő laskagomba te­nyésztését. Háromezer faíus- kóról az idén mintegy 150 mázsa gombát szednek, s ez előreláthatólag 300 ezer fo­rint jövedelmet hoz a közös gazdaságnak. * MAGYAR PVLIR A VI­LÁGBAN. Külföldön is ka­pósak a magyar pulik. A Börzsönyben lakó Miksa Zol­tán, nyugdíjas gépész „nagy- irtási” elönevet viselő tenyé­szetéből eddig Ausztráliában, az USÁ-ban és Hollandiában élő kutyabarátok vásároltak, 4c ŐSKORI TELEPÜLÉS. Hevestől mintegy öt kilomé­ternyire, az Árpád-kori föld­vár helyén egy késő közép­kori temető maradványait tárták fel. A nyolc sírból pár­tamaradványok, piíykegom- bok, cseréptöredékek kerül­tek elő. A régészek két őskori, félig földbe vájt házra is rá­bukkantak. A felszínre került leletekből teljes bizonyosság­gal következtetni lehet a he­vesi vár létezésére. 4c ÖTVENEZER TOKAJI DEMIZSON. A Tokaj kör­nyéki falvak háziiparosai a Bodrog- és Tisza-parti füze­sek ingyen nyersanyagó.ból, a hegyaljai szőlősgazdák meg­rendelésére és exportcélra, több mint 50 ezer üveget fon. nak be. Egy pillanatrai Műanyag-palackban adjak Mindenütt az almavodkát, Am olvastam, hamarosan Már üvegben árusítják. E hírre egy spicces szaki önmagától búsan kérdi: Ettől jobb lesz a minőség, Avagy megmarad a-régi?' — O — Nyugdíjas pedagógusok búcsúztatása Az oktatásügy 138 dolgo­zóját köszöntötte ma délelőtt a Központi Leánykollégium­ban a felcsattanó taps és az úttörők, KISZ-fiatalok virág­csokra. Borsod megye és Mis­kolc város tanárait, tanítóit, óvónőit és az oktatásügy más munkaterületén tevékenyke­dő dolgozóit búcsúztatta, nyugdíjba vonulásuk alkal­mával, a megyei és a városi tanács művelődésügyi osztá­lya, valamint a pedagógus­szakszervezet. A búcsúzokat Azari Zoltán, a pedagógus-szakszervezet megyei titkára köszöntötte, majd Tok Miklós, a városi tanács vb-elnökhelyettese mondott ünnepi beszédet. A megyei, illetve a városi tanács művelődésügyi osztá­lya ez alkalommal adta át a pedagógusoknak járó pénz­jutalmat is. Az ifjúság képviselőinek köszöntése után a Miskolci Nemzeti Színház művészeinek műsora következett ■ ■ ' - ' ' ' - 1 4c Egy csokor szép lány: a világ-izrvség- királynő udvarhölp ■ sível. A nyertes Relta Faria indiai hölgy (középen); körülötte Bra­zília, Görögország, Jugoszlávia és Olaszország legszebbje. M 3-as írt, Budapest — Miskolc Kitüntetik az építőit Néhány napja már hasz­nálják a Budapest—Miskolc közötti, M 3-as jelű autópá­lya újonnan elkészült szaka­szát. 1966-ban Budapestről és Miskolcról, több nagy sza­kaszban, egy időben kezdték meg ennek a nagy forgalmú útnak az építését, korszerűsí­tését. A tervek szerint, a vi- sontai szakaszt kivéve, 1970 végén Mezőkövesdnél talál­koznak össze az út építői. A 3-as úton 68 kilométeres sza­kasz máris korszerű, legutóbb a Hatvan és Gyöngyös közötti részt fejezték be. Elkészült a hatvani felüljáró is. , Az M 3-as út új szakaszát nagyon szigorú minőségi el- leftőrzésnek vetették aló, okulva az M 7-es útnál szer­zett tapasztalatokból. Az autóklub fővárosi szék­hazában ma rendezik azt az ünnepséget, amelyen kitünte­tik az út építőit. Az Aszfalt- útépítő, a Betonútépítő és a Hídépítő Vállalat, valamim a néphadsereg építő dandár­jának katonái kapnak külön- f féle kitüntetéseket, jutalma- g kát. H.. K, * reggeli telefon ■ IJ^L) Gyorshajtás — Dolgoznak a „farmerek’ Olasz, angol szállítmányok A megengedettnél gyorsab­ban hajtott motorkerékpárjá­val. a feisőkelecsényi Sári La­jos tegnap este. Kurityán belterületén elütött egy 37 éves lányt, B. Piroska növé­nyi lakost, aki nyolc napoo túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett. A rendőrségi eljá­rás folyamatban van. Két kuUjgáu bérűimbe került Verekedtek, kötekedtek, randalíroztak A mistivlei járásbíróság egyik friss ítélete szerint isi, illetve négy hónapra börtönbe került két húszéves miskolci fiatal­ember: Csendem Sándor és Oeszágh János. Megy egy ember az utcán, elébe áll egy farmernadrá­gos suhanó és még 6 kér­dezi: —> Nem tud vigyázni?! ■ aztán már üt is... Lányok ülnek a pádon, a Földes Gimnázium előtti té­ren. — Kis hülyék? Dagik! —• hallhatják elképedve a gú­nyolódást. És a hangadó egy húsz év körüli „srác", sorra rugdossa a padokat. Aztán bemegy a gimnázium­ba „Feiiiyaiatoiij a követ!”* Az iskola igazgatója siet a folyosón.- Gyért' ide, hadd uv ak­tom fel veled a követ! Az igazgató megáll, hír le len azt hiszi, hailucinál. De nem. A „srác” neki kiabál: — Ügy szájba nyomlak. hogy feltörtöd a lépcsőházat: Ss a kiabáló már ugrásra kész. mint egy támadó váci Ez nem tréfa. Gyorsan ír/. URH-s kocsit'. Már nem előszói* Hasonló garázdaság mi - uit már nem egyszer állt bíróság előtt Csendom Sán­dor és Országh János. Mind­ketten visszaeső bűnösnek ■számítanak, hiszen Csendom 1986-ban három hónapig, ta­valy négy hónapig volt bör­tönben, Országh pedig 1967­Évente 2300 tonna ócskavas Az aeéitermeiea állandó nö­vekedése egyre több ócskavas összegyűjtését, felhasználását teszi szükségessé. A Borsodi Szénbányák Vállalat évente 2500 tonna, mintegy 4 millió forint értékű ócskavasat ad át a Kohászati Alapanyag­ellátó Vállalat miskolci üzem­egységének. ben nyolchavi, UtÖJJ-bao egy év és kéthónapi szabadság­vesztéssel bűnhődhetett hu- 5 ■ti gánkodásáért... A tényék j szerint azonban távol áll tő- . le a bűnbánás. Ezt bizonyí­totta be barátjával, Csen­dom Sándorral együtt júni­us 4-4«, Csók az autóim szk éré k re karóra a Fórum presszó­ban. Az utcán friss levegő. Csendomban és Országúban friss erő. Túl sok is. Annyi­ra sok. hogy ki kell adni valamit belőle. És ugyan mire adhatná ki fölösleges energiáját két ilyen erőtel­jes ifjú? — Üsd le! — Országh Já­nosnak szinte nem is kell a biztatás. A Lottó cukrász­da előtt két fiatalember be­zeiget, hozzájuk lép és sző nélkül leüti az egyiket. Az ütés azonban mégsem lehe­tett elég erős, mert ’ lám, a fiú feltápászkodik. Erre Csendom belerúg. Aztán Országh ?'"^“t üt, amíg a fiú a földön nem marad. — No, csókoljuk meg az autói, v szkerekeí ! — születik az újabb ötlet Országh Já­nos agyában, és az Ady- hídi megállónál ef«- autó­busz 1 elé térdel, A fiatal garázdáktól most —- egyelőre — megszabadul­tak a miskolciak. WTTKAY ANNA „Farmeri'-nek nevezik azt a berendezést, amely mestersé­gesen szárítja a kukoricát. Ma meg'yeszerte nagy munkában vannak a „farmerek”: 24 óra alatt 35—40 vagon kukoricát szárítanak a Gabonafelvásár­ló és Feldolgozó Vállalai üze­meiben. Ma reggél újabb olasz ás angol férfi, női pulóverek, kardigánok érkeztek a' Rö­vid- és Kötöttáru Nagykeres­kedelmi Vállalat megyei köz­pontjába. Néhány napon be­lül a miskolci ruházati szak- üzletekben Válogathatunk a:? új, szintetikus szálú kötött­árukból. Valamennyi gazcsapol. ki­nyitotta tegnap Pozsonyi ui- í cai lakásának konyhájában t N. L.-né. Szomszédai eszme- \ letol állapotban találtak rä. I de idejében értesítették a j mentőket, A Vanczák utca 6. | számú ház első emeletéről ki- | ugrott az 56 éves B. János. Deréktáji zúzódásokkal került a baleseti sebészetre. — A Torontáli utcából is öngyilkos- jelöltet vittek tegnap a men­tők a toxikológiára: a 19 éves T. László Hypót ivott. Ma délelőtt a Diósgyőri Gépgyárba látogattak a meg­gyei pártbizottság öthónapos pártiskol á j áriak hallgatói. Megtekintették az üzemet, is­merkedtek a dolgozók életé­vel. Két Ovetla típusú televí­ziós készüléket szállítottak el ma délelőtt az F.MÁSZ székhazából. A vállalat a két ív-í a sajósenyei,. • illetve a sajókápolnai általános isko­la kis diákjai számára vásá­rolta, a „televíziót minden iskolának” mozgalom kereté­ben. A miskolci járásban ez­zel már minden iskolának van tv-je. A BÁÉV miskolci házgyá­rában tartja elnökségi ülését ma délután két órakor a MTESZ borsodi csoportja. Az elnökség tagjai megte­kintik a házgyárat, majd megvitatják a MTESZ bor­sodi, illetve miskolci cső- | portjának aktuális feladata- ® it, tennivalóit. ÖELJ HÍHLAP =. A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának politikai napilapja — Főszerkesztő: CSALA LÁSZLÓ. — Saerkesztőség: Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky u IS. — Központ 36-132. 16-672. 83-380. 36-570 — Titkárság: 18-223 — Bel- és város­politikai rovat: 18-221. — Művelődési rovat: 18-226 — Sportrovar 18-222 — Levelezés: 18-227 — Kiadta a Borsod megye) Lapkiadó Vállalat. Miskolc. Bajcsy Zsilinszky u. 13. — Felelős kiadó Bittó FETEB. — Telefon: 36-131. — Hirdetésfelvétel: Miskolc. Széchenyi ts. 18—M. — Tel.: 56-213. — Terjeszti: a Magyar Posta. — Kapható a hírlapárusoknál — A lap ára 80 fillér, hétfőn t forint. - indes 25 951. — Készült: a Borsod megyei Nyomdaipart Vállalatnál. Miskolc. Balesy-Zsilinszky u tS. — Felelős vezető: SZEMES ISTVÁN o PONOMARJOV PÁ­RIZSBAN. Az FKP Közpon­ti Bizottságának meghívásá­ra október 20-tól 29-ig Bo­risz Ponomarjovnak, az SZKP KB titkárának vezeté­sével szovjet pártküldöttség tartózkodott Párizsban. 0 MILITARIZÁLT EGYE­TEM. Az amerikai egyete­mek problémáiról cikkezik a New Statesman című angol lap. Á cikk szerzője aggód­va jegyzi meg: az egyete­mek fokozatosan militarízá- lódtak az elmúlt negyedszá­zadba^. A kutatásokat a Pentagon finanszírozza, így a professzorok nem tiltakoz­hatnak a hadügyminisztérium állandó beavatkozása ellett, 0 ARAB—IZRAELI TÜZ- PÁRB * L A Jordániái nehéz­tüzérség megsemmisített két izraeli megfigyelőállást st Husszein király hídnál. Er­ről az izraeli hatóságok is beszámoltak. Tel Avivbaw azt is közölték, hogy izraeli repülőgépek egyórás légitá­madást intéztek a Szuezi- csatorna középső és északi részén levő egyiptomi állá­sok ellen. Ezt Kairóban nem erősítették meg. 0 DE GAULLE ÁRNYÉ­KA. - A nyugatnémet sajtó nagy érdeklődéssel boncol­gatja a francia belpolitikát, Különösen a visszavonult De Gaulle tábornok további te­vékenysége izgatja a Frank­furter Allgemeine Zeitung­od, amelyik A háttérben a. Colombey-t szobor címmé idézi fel a tábornok fenye­gető árnyékát a mai francia politikai élet felett, 0 A HUSZADIK ÉVFOR­DULÓ. Az NDK fennállásá­nak huszadik évfordulója számos cikk témája volt a nyugatnémet sajtóban. Több cikk érdekessége, hogy bizo­nyos: kijózanodás érezhető hangvételében. A Frankfur­ter Rundschau-ban például részleteket közölnek „Az NDK nem zóna többé” cí­mé könyvből. A Vorwärts pedig felvéti, hogy a 79-es években a két német állam versenyfutásában az győz. „aki a megváltozott viszo­nyokhoz jobb reformokkal alkalmazkodik’'. 0 PÖTVALA‘S2!TASÖK. Nagy-Britgnnia öt szavazó- körzetében tartanak ma pót- választásokat. Ezek mind a munkáspárt, mind a konzer­vatívok szempontjából pró­bakövei lesznek a hamarosan sorra kerülő általános válasz­tásoknak. Mind az öt szava­zókörzetet jelenleg munkás­párti képviseli a parlament­ben. 0 ATOMROBBANTÁS. Ha rom föld alatti nukleáris rob óaníási kísérletet hajtottak végre az Egyesült Államok nevadai kísérleti telepén. Az amerikai atomerő-bizoítság; közleménye szerint a rob­bantás körzetében bizonyos radioaktivitás észlelhető. Fel­tételezik, hogy nem terjed tovább. © HATALMAS TŰZ VO£0: mára virradóra a nyugat-né­metországi Hannoverben, Egy textilgyár teljesen leé­gett és az anyagi kárt 3 mil­lió nyugatnémet márkára be­csülik. A hannoveri tűzoltók csak 14 órai megfeszített munkával tudták megfékez­ni a tüzet. ADÓMENTES AZ ERÉNYÖVÍ Nem mindennapi esettel áll szemben a brit adóügyi ható­ság. Miss Anne Hugessen kon­zervatív aggszűz, a középkorban1 szokásos erényövet rendelt ma­gának. A hatóságok úgy dön­töttek, hogy ilyesmit éppen olyan forgalmi adó terhel, mint bármely más csecsebecsét, vagy egy frivol rézmetszetet. A har­cos amazon viszont azt állítja., hogy amit vásárolt, az elővi­gyázatossági célt szolgál, éppen ezért nem terheli adó. A „küz­delem” még tart és ,a -hatóság nehezen tud dönteni. f

Next

/
Thumbnails
Contents