Déli Hírlap, 1969. szeptember (1. évfolyam, 1-26. szám)
1969-09-26 / 23. szám
Párizstól — Budapestig Húsz évvel ezelőtt Párizsban egy amerikai újságíró meglepődött a parasztasz- szonyból lett főispánon. Azon meg különösen, hogy együtt látta egy' református püspökkel, annak a delegációnak tagjaként, amely a Béke-Világkongresszusra érkezett a francia fővárosba., Életútjá- ról faggatta, hogyan jutott el Párizsig. Berki Mihályné akkor is, most is így válaszolt erre a kérdésre: — Két világháborút éltem át. S gyermekkoromtól kisért a kép: láttam apámat kubikosként, amikor tizedmagával — mint a régi korok gályarabjai — vállára vetett kötélen vonszolta az uszályra rakott Tisza-homokot; végigéltem az első világégést, s az azt követő papirrvhás nyomor-éveket, majd a másodikat, minden szenvedésével. Egy voltam a sok százmillió ember közül, aki tudta értékelni a békét. Számon tartja emlékezete a húsz év előtti napok minden mozzanatát. Hetvenhét ország 2t00 küldötte képviselte ott az emberiség békevágyát. Jo- liot Curie szavai visszacsengenek: a béke nem kér vízumot, de áttöri az országhatárokat. . — Akkor megértettem: mindent meg kell tennem azért, hogy a párizsi kongresszuson hallottakat minél tifbb ember számára tolmácsoljam. S Berki Mihályné azóta is fáradhatatlan. Az Országos Béketanács tagjaként két évtizede munkálkodik. Hiszi és vallja: kinek-kinek szóban és tettben egyaránt, szavaznia kell a béke mellett Ezért mindazoknak, akiknek rendelkezésére állnak az írott és íratlan szavak eszközei, rendületlenül hirdetniük kell a békét. — De egyszerű szavakkal, Hja Ehrenburg példája szerint. A béke útja című regényében olvastam: Mi nem szeretjük, ha más népek a mi asztalunkra teszik a lábukat. Ám tegyék — de a magukéra. Kell ennél kifejezőbb meghatározás? 3f: A fáradhatatlan Magda néni Semmi sem drága? A Szentpéleri-kapu Petőfi téri szakaszán áll a munka. Két hidegvérű kisiparos packázik az egész várossal, miattuk topog egyhelyben a 8 millió forintos útépítés. A tanács már megtette a magáét, mindkettőjükről gondoskodott. Deres Imre vízvezeték-szerelőnek műhelyt, Majoros Ferenc autójavítónak vadonatúj, 2 szoba komfortos Mik-lakást, és kártérítés címén csaknem 186 ezer forintot adott — soron kívül. Csakhogy ők raktárhelyiséghez is ragaszkodnak, hiszen „a szerszámokat el kell helyezni valahol”. Ám az ilyen alkalmatosságok építésére Miskolc belterületén ritkán adódik lehetőség. A raktárak helyett felajánlott pénzzel viszont egyikük sem elégszik meg. Még további 154. illetve 32 ezer forintot követelnek. Az új út nyomvonalán pedig ma is állnak a házak. A pincében és a padláson még mindig szerszámok és anyagok hevernek. Az épületet nem lehet lebontani, mert a szóban forgó kisiparosok — mivel joguk van hozzá, s élnek is vele — rendíthetetlen türelemmel megkezdték a pereskedést. Azóta esak az akták és ügyiratok szaporodnak, s a Tetemvár tövében már egy hónapot „csúszott” az építkezés. A jármüvek ki tudja, meddig tekeregnek még a terelő- utakon. Majoros Ferenc és Deres Imre mindenesetre nyugodt: a kibicnek semmi sem drága. L. P. sok mondanivalóval készülök, A békemozgalom jelenlegi helyzetéről és a további feladatokról tanácskozó szekció munkáját szeretném legjobb képességem szerint segíteni. El akarom mondani, hogy tudományos és művészeti életünk képviselői hangsúlyosabban foglalkozzanak a béliével kapcsolatos dolgokkal. Igyekezzenek a nagy kérdéseket Hja Ehrenburghoz hasonlóan, egyszerű módon magyarázni az embereknek. RADVÁNYI ÉVA Aranymíves kerestetik Ékszerszerviz nyílik A Béke téri óra- és ékszerboltot hétfőn bezárták, s ha az építők teljesítik ígéretüket, október közepén szervizzé átalakítva nyitják meg újra. Három aranymíves és ugyanennyi órásmester dolgozik majd a boltban. Attól függően, hogy elég aranymívest kap-e az üzlet, október közepétől nem kell öt hétig várni, amíg égy elszakadt láncot Budapesten megjavítanak. Veszélyes vizeken Már nyugdíjasként tevékenykedik. Napjai most sem telnek pihenéssel. A VII. békekongresszusra ismét küldöttként megy. — Részt vettem eddig minden kongresszuson. S most is Az ősz virágai Naponta kétezer szál szegfűt, kétszáz cserepes virágot, háromszáz őszirózsát és dáliát adnak el a miskolci virágüzletek. Az ősz nagy slágere, a krizantém most nyílik, ebből negyvenezer szálat kapnak a boltok. Csak néhány a huszonöt krizantém-fajtából: tűvirágú, sárga Tokió, hófehér Drablé és sárga bolyhos Trója. A baba A főnők elragadtatva számol be családjának új titkárnőjéről: ,,Szorgalmas, intelligens, pontos, megbízható és nagyon vonzó. Röviden: olyan, mint egy baba”. — Mint egy baba? — kérdi az asszony kissé gyanakvóan. — Igen, pontosan olyo.n, mint egy baba! — hangsúlyozza a férfi. Erre megszólal a kislányuk: — És becsukja a szemét is, amikor lefekteted? © Mellőzték a ceremóniát A SZÉKESFEHÉRVÁR kapitányának az volt a terve, hogy a hajót Adenben rendbe hozatja. Bizonyos javításokat kellett a gépeken elvégeztetni, s főleg: megtisztíttatni a víz alatti hajótestet a rárakódott csigáktól, moszattól. E tehertől ugyanis nem kis mértékben csökkent a sebesség. A meglehetősen viharos Vörös-tenger után október 21-én este hatkor érkeztek a dél-jemeni kikötőbe, amely előtt ott horgonyzott az angol flotta egy nagyobb egysége, A brit katonák már hurcol- kodtak. s figyelmeztették tengerészeinket, hogy lehetőleg ne menjenek a városba, főként annak legforradalmibb negyedébe, a Kráter-be, mert ott rálőnek minden idegenre. Honfitársaink a kikötőben maradtak hát, s másnap indultak is tovább, mert mint Süveges László megtáviratozta a DETEUT-nak: „Adenben helyzet feszültebb, mint eddig bármikor. A dokk decemberig foglalt ... A hajó fara enyhén szitál . . .” A külső tehertől, s amiatt, hogy az úton megsérült az egyik ha.ió- csavar. kissé táncolt — szitált — a Székesfehérvár. Nem valami vigasztaló állapot az óceáni út előtt. Ütközően rádión megkérdezte a kapitány a kenyai Mombasa kikötőjének hatóságától, hogy van-e ott dokkolási lehetőség, ám nemleges választ kapott. Tovább érdeklődött tehát, s a Dél-Afrikai Köztársaság kikötőjéből, Dur- banből érkezett kedvező árajánlat a szükséges munkálatok elvégzésére. Addig azonban még messze az út. Afrika „szavát”, a Szomáli- félsziget csücskén levő Guar- dafui-fokot október 24-én'érték el. Itt van a mágneses Egyenlítő, az iránytű azonban ezt kevésbé jelezte, jóllehet, a szakkönyvek szerint errefelé egyik oldalára billen. KIFUTOTTAK az Indiaióceánra, s az ellenáramlás következtében a hajó sebessége 6 csomóra csökkent Másnap. 25-én érkeztek útjuk legkeletibb pontjára, ahonnan a parttól 100—150 kilométerre már délnyugatnak haladtak. A partból a párától, ködtől semmit sem láttak. Éjszaka viszont tiszta volt az égbolt, s gyönyörködhettek a Dél Keresztje nevű csillagban, amely az északi féltekén nem látható. Az Egyenlítőn október 29- én reggel 6 óra 3 perckor haladtak ét, tengerésznyelven ekkor „passzálták” azt. A hangulat jó volt a hajón, mégis mellőzték az ilyenkor szokásos ceremóniát, azt a második passzálásra, az Atlanti-óceánra tartogatták. Csupán a hajódudát szólatlaf- ták meg az áthaladás pillanatában. Két nap múlva Mombasa- ban kötöttek ki, hogy felfrissítsék élelmiszer-készletüket. A tengerből mintegy 10 kilométer hosszú, s a Dunáéhoz hasonló szélességű csatorna vezet a város modern kikötőjébe. Itt a tengerszint árapály és dacéiv közötti különbsége már jelentős, körülbelül 3 méter. Sok az angol és a hindu a városban, s a legtöbbje kereskedő. A lakosság zöme azonban természetesen néger. Az utóbbiak rendkívül barátságosak. Süveges László a segítségéül küldött másik kapitánnyal elkószált a városban. s eltévedtek. Miután megnézték a külvárost, amely eléggé nyomorúságos viskóival olybá festett, mint a mi felszámolt vagy felszámolás alatt levő cigánytelepeink, nem tudták, merre van a kiMEGÁLLÍTOTTAK egy személygépkocsit, amelynek a sofőrje néger volt. Jól beszélt angolul, s kiderült, hogy sohasem hallott rólunk, magyarokról. De szívesen a kikötőbe szállította két kapitányunkat. s kérdésükre, hogy mennyivel tartoznak, mosolyogva csak ennyit; mondott: „Uraim, semmivel sem.” TARJÁN ISTVÁN (Következik: Egy hölgy táncolt az óceánon.) Még egyszer DH-ügyben Kérjük az olvasók válaszát Szeptember elsején lapunk munkatársai és szerkesztői azt mondották: a diákok ma tanévet kezdenek, a Déli Hírlap e napon vizsgázik. Aznap, amint az első péidányszámok kikerül» tek a nyomdából, izgatottan fürkésztük a város utcáit: hogyan fogadják az olvasók az újságot? Figyeltük, miként fogják kézbe a megvásárolt lapot, mit árul el arcuk? Lestük az újságárusokat kedvünkre kínálják-e az újdonságot? Azóta is csaknem mindegyik napon ezt tesszük. Kissé nyu- godtabban bár, de nem megnyugodva. Nyugodtabbak vagyunk azért, mert — az eladott példányszámokból következtetve is — úgy tűnik, saját lapját szívébe zárta a város. Annyi viszont tény: a miskolciak városszeretetből jelesre vizsgáztak! A lao megjelenése előtt, bevalljuk, nem voltunk mentesek az aggályoktól. Hiszen ahhoz, hogy vidéken első ízben jelenjék meg, s hogy egyáltalán megjelenjék déli újság, amit utcai árusítással és nem előfizetéses módon terjesztenek — jó értelemben vett lokálpatriótáknak kell lenniük a város lakóinak. Olyan embereknek, akiket érdekel minden, ami összefügg a várossá1, s akarnak tudni mindenről, amiről számot adhat égj* ilyen jellegű újság. Nos. a miskolciak lokálpatrióták! Erre vall — hogy csak a velünk összefüggő tapasztalatokkal példálózzunk — az eladott példányszám, s ami legalább ilyen fontos: a város lakói — és ezt tessenek szó szerint értelmezni! — beleszólnak a lapkészítésbe! Naponta kapjuk a tanácsokat adó leveleket, rendre berreg a telefon, újból és újból felhívják figyelmünket közérdekű témákra. Nem ritkaság, hogy személyesen fáradnak be szerkesztőségünkbe a városlakók, jókívánságot és ötletet hozva. Mindez kissé nyugodtabbá tett bennünket. És bizakodással is eltölt. Ma azonban még. ha nem is úgy, mint korábban, nyugtalankodunk. Hiszen még jobb, még érdekesebb, még frissebb lapot szeretnénk adni olvasóinknak. Olyat, amilyet kívánnak tőlünk. Ehhez azonban ismernünk kell az olvasók ezreinek véleményét. Lapunk első megjelenése óta három hét telt el. Gondoljuk, valamelyest kialakult az olvasókban egy, a lapról alkotott összvélemény, aminek megismerése után jobban igazodhatunk a közkívánsághoz. E célból határoztuk el, hogy kisebb szabású közvéleménykutatást rendezünk. Szeptember 29-t.ől, hétfőtől kezdődően három naoon át a lap hasábjain kérdőlapocskát helyezünk el, s arra kérjük olvasóinkat, szánjanak néhány percet a kitöltésükre. Válaszol iának a kérdésekre, azután hajtsák össze a kis lapot és dobják a postaládákba. Válaszaik nagy segítséget jelentenének nekünk. Fáradozásukat köszönjük. A DÉLI HÍRLAP szerkesztősége Örökre bezárt ablakok a belvárosban A Bató ház — mítosz nélkül Bató Istvánt sorsa arra szánta, hogy az elmúlt század gondolat- és érzésvilágát átmentse számunkra. Házasságából két gyermeke született. Közülük csak Eszter maradt meg, 1865-ben azonban tüdősorvadás végzett vele. Batót mélyen lesújtotta lánya halála. Példátlanul nagy temetésen búcsúzott tőle, s ettől kezdve a legfőbb gondja emlékének ápolása volt. Az Eszterre vonatkozó emléktárgyakat Széchenyi utcai házának egyik emeleti szobájában gyűjtötte össze. A szoba ajtajára erősített vastábla évszáma 1870, tehát már akkor arra gondolt, hogy ez a lezárt szoba örökké őrizze meg Eszter emlékét. De ö maga is félt az elmúlástól, és félt „a szorgalommal, egyszerű életmóddal” gyűjtött vagyon széthullásától, méltatlan kezekre való jutásától is. Mindez egy különös végrendelet megalkotására késztette. A Széchenyi utcai ház emeletén most is ott van a végrendelet érteimében „örökre lezárt szoba. A vassal fedett erős ajtó tábláján ez áll: „Bató Eszter emlékére”. A folyosóról a belső üvegajtón belépve 6 méter hosszú. 3 méter széles szobában találjuk magunkat. Az utcai végén két ablak van, melyek az üvegek közi'it elhelyezett vastáblákkal vannak elzárva. Az ajtón és a két ablakon nehéz, zöld függönyök. A falak méregzöldek, minta nélkül, a mennyezet szürke, fehér díszítéssel. A bejárattól jobbra levő fal mellett az ablak közelében áll egy ágy. A felette levő nagyméretű kép Esztert ábrázolja a ravatalon. A fal középső részén márványtábla van befalazva, felírását viasszal takartatta le Bató, miután az erre vonatkozó akaratát később megváltoztatta. A tükröket fekete függönyök takarják. A kép alatt kanapé, alatta ferde lábzsámoly. a pohárszekrény előtt két szép karszék és hat kisebb párnás támlájú szék van. A nehézveretű vas ablaktáblák és a komor függönyök a gyász érzését váltják ki a látogatóból. Az apa fájdalmát szimbolizálják, és azt, hogy a vagyonos polgár kétségbeesett erőlködéssel próbálta az utókor számára felírni a nevét. Slóntó István / A vendéglátó napok eseményei A vendéglátó napok keretében 3 napon keresztül vetélkednek megyénk amatőr tánc- dalénekesei az Otthon étteremben. Az Országos Szórakoztatózenei Központ eddig több mint 50 részvevő nevezését jelentette be. A tehetségkutató verseny döntője szeptember 28-án, vasárnap délelőtt lesz. A rendezvénysorozat másik tegnapi érdekessége a legkülönfélébb sörkorcsolyák és sörök — kóstolóval egybekötött — bemutatója volt a kis- avasi Törpe sörözőben, ahol a kitűnő Fátyol-trió gondoskodott a jó hangulatról.
