Déli Hírlap, 1969. szeptember (1. évfolyam, 1-26. szám)

1969-09-02 / 2. szám

Tollaslabda- és fejelőpályák Gyermekparadicsom a Csanyikbar A miskolciak kedvelt ki­rándulóhelyévé lett a Csa- nyik-völgy. Az évek során hagyománnyá vált, hogy nagy nemzeti ünnepeink al­kalmával sok tízezren talál­koznak itt, közösen emlé­kezve meg az évfordulókról. A szülők gyermekeiket kézen fogva vezetik a hatalmas tisztásokra, ahol — ha el is engedik őket — néhány mé­teres „látóhatár" szab korlá­tokat a kicsinyek elé, s örö­kös az izgalom, hogy el ne vesszenek. Ezeken a gondokon kívánt segíteni a Hazafias Népfront város' bizottsága, amikor tervet dolgozott ki a Csanyik-völgy úgyne­vezett Királyasztal te­rületén létesítendő ját­szóterek kialakítására. A tervek szerint három ját­szótéren, a különböző korosz­tályoknak — az általános is­kola alsó-, s felső tagozatos tanulóinak, a serdülőknek — megfelelően 27 féle játékot és 37 labdapályát készítenének. A játékok között sokfajta, a bizottság által tervezett új­szerű, vasszerkezetű játék lesz. A labdapályákon termé­szetesen a focizásnak, a kézi- és röplabdázásnak, valamint a tollaslabdázásnak is meg­lesz a lehetősége. A gyerme­kek bizonyára örömmel fo­gadják majd a kijelölt fejelő­pályákat is. A Miskolc városi Tanács a szép elképzelések megvaló­sítására 100 ezer forintot biz­tosít, A III. kerületi tanács — mint területi illetékes ha­tóság — 50 ezer forinttal já­rul hozzá a játszóterek elké­szítéséhez. Ez az összeg természetesen kévé'-. A város társadalmi ösz- szefogása szükséges, hogy jövő tavaszra fel­avathassák a gyerme­kek paradicsomát. Ez ideig az erdészet ajánlotta fel segítségét a parkosítás­hoz, fásításhoz, a Lenin Ko­hászati Művek pedig a játé­kok elkészítését vállalta. Bízunk benne, hogy a szép szándék és hasznos kezdemé­nyezés további támogatásra talál. (réve) KISZ-esek és úttörők kitüntetése A KISZ városi végrehajtó bizottsága jóváhagyta a ha­zánk felszabadulásának 25 és Lenin születésének 100. év­fordulóján rendezendő ün­nepségek programját.^ Elfo­gadta a városi úttörőelnök­ség munkatervét, s azoknak a KISZ-eseknek és úttörők­nek a névsorát is, akiket a november 7-i ünnepségen ki­tüntetésre javasoltak. Napi­renden szerepelt a KISZ la­kásépítési akciója is. Svájci elismerő levelek (Tudósítónktól) A Lenin Kohászati Müvek a múlt héten közel félezer tonna középhengerműi idom­acélt szállított svájci rende­lőknek. Közülük a Miniera és a Lausanne-! Francillon cég a napokban elismerő le- (vida) Több volt a kocsi (Tudósítónk jelenti.) Veröfényes napsütéssel bú­csúzott az augusztus. Amíg a miskolciak tízezrei Lillafüre­den és Tapolcán gyűjtöttek erőt a szeptemberhez, és a diósgyőri stadionban örültek kedvenc csapatuk pontszer­zésének. a Miskolci Közleke­dési Vállalat nagy erőfeszíté­seket tett a zavartalan köz­lekedés érdekében. Jó mun­kaszervezéssel biztosította, hogy huszonegy kocsiszek­rénnyel több közlekedett a városban, mint más napokon. Az évnyitóra is nyolc kocsi­val több szállította tegnap a szülőket és a diákokat. velet küldött a METAL- IMPEX Külkereskedelmi Vállalatnak, amelyben a diósgyőri kohászat ez évben szállított anyagainak jó mi­nőségét dicsérik. A levelet továbbító külkereskedelmi vállalat szintén annak a meggyőződésének adott han­got, hogy a diósgyőri kohá­szok, acélgyártók, hengeré­szek gyors és jó munkája a magyar kohászati termékek újabb külföldi sikerét ered­ményezte. Guttman József jfc Néhány év, s csupán emlék lesz a Szinva füves partja. Az idén már betonlapokkal burkolják, s a városközpontban befe­dik a kis patakot, a Szabadság tértől kanyargó szakaszon. Re­méljük, eljön az idő, amikor sor kerülhet vizének tisztitására is, és kristályos tükre valóban üde színfoltjává válik Miskolciak. (AGÖTHA TIBOR FELVÉTELE) Apróhirdetés az Észak- Magyarország augusztus 30-1 számából: „Szabó Ildikó, aki Ukraj­nába levelezett pár évvel ez­előtt, hívjon telefon'- 37-887.” * A vonal túlsó végén fiatal női hang jelentkezik: — Igen, én adtam fel a hir­Keressük Szabó Ildikót jtést. De miért kérdi? Ta­lán ismeri Szabó Ildikót? Hallhatóan elkedvetlene­dik, amikor közlöm vele, hogy sajnos, nem ismerem, de szívesen segítenék megke­Veszteglő vagonok (Tudósítónktól.) Az elmúlt héten Miskolcon és a megyében 30 ezer tonna áru szállításával maradt el a MÁV, aminek oka elsősorban az, hogy a fuvaroztató válla­latok a kocsikat nem rakták ki idejében. Vasárnap pél­dául Miskolcon a December 4. Drótművek, a Kohászati Alapanyagellátó Vállalat, a FŰSZERT, a TÜZÉP. Ka­zincbarcikán pedig a Borsodi Vegyiművek és a Keletbükki Állami Erdőgazdaság árujá­val töltött vagonok vesztegel­tek. Bakó Jónfes Veszélyes vizeken O Diplomata külsejű férfi TUDTAM, ha csak Süveges Lászlón múlik, épségben ha­zatérnek. De a háborúban, a frontvonal közelében, a meg­maradáshoz elégséges-e az egyéni helytállás? Most nem olyasmiről volt szó, aminek kapcsán 1965-ben írtak róla a nyugati újságok és egy hazai országos lap is. Hősként emlegették, mert a viharzó Földközi-tengeren megmentette egy jacht négy angol utasát. A könnyű vizijárműnek tönkrement a kormányszer­kezete, s utasai viharlámpá­val kétségbeesetten SOS-ez- tek az éjszakában, hátha a végtelen vízen felbukkan egy hajó, és észreveszi őket. Sü­veges László, egyik arrafelé haladó kereskedelmi hajónk­nak akkor még az első tiszt­je, éppen szolgálatot teljesí­tett a fedélzeten, s meglátva a mintegy nyolc mérföldnyi- re (csaknem 15 kilométerre) felvillanó fényjeleket, azon­nal a bajba jutottak segítsé­gére sietett. Felvette őket, a jachtot a hajóhoz köttette, majd 10 óra múlva Alexand­ria kikötőjében elbúcsúzott a négy hálálkodó angoltól. Az újságcikkek olvastán ko­rábbi szerkesztőségem egyik munkatársának eszébe jutott, hogy hallomásból tudja: az életmentő tengerésztiszt Baja város szülötte, ott van a la­kása is. Valóban: a telefon­könyvben is szerepel a neve. FELHÍVTAM a feleségét, aki örömmel újságolta, hogy egy hét múlva otthon lesz a férje. Tíz nappal később Ba­jára utaztam. Süveges László azonban még nem volt ott­hon. Egy másik hajó, a Tokaj, amelyen — életében először — már mint önálló parancs­nok teljesített szolgálatot, vi­harba került az Adrián, s ezért több napos késéssel ér­kezett Rijekába, ahonnan a legénység vonaton utazott haza. így hát látatlanban írtam a kapitányról, minekelőtte alaposan szemügyre vettem a fényképét, ö volna az élet­mentő? Keménvvonású, marcona tekintetű tengerészre számí­tottam. s egy diplomata kül­sejű, 30 és 40 közötti férfi mosolygott a fotográfiáról. — Nagyon haragszik az új­ságírókra, amiért hőssé avat­ták — mondta Magdi asz- szony, a felesége. S a riportomban azt talál­tam írni: Szerintem az angol jacht megmentése számára annyi volt csak, mint amikor valaki az utcán felveszi egy másik járókelőnek a széltől lefújt kalapját. EGY HÉT MÚLVA felhí­vott telefonon. Megköszönte, amiért nem nagyítottam fel a cselekedetét. Csakugyan nem tett többet, mint ameny- nyit az ő helyében bárki meg­tett volna. Aztán személyesen is meg­ismerkedtünk — és összeba­rátkoztunk. S valahányszor hazaérkezett másfél-két-há- romhónapos tengeri útjairól, már ott voltam nála. Társalgásaink témája nem­csak a kikötők élete volt, amelyet levantei kereskedel­mi útjain közvetlenül megis­merhetett, hanem a művésze­tek. s a hazai és nemzetközi politika is. Az irodalom kiváltképp ér­dekli, nagyon is jól ismeri a literatúrát. TARJAN ISTVÁN (Következik: Angol páncé­losok cirkáltak) resni, ha tudnám, ki keresi és miért. Rövid hallgatás után — — nyilván fontolóra vette ajánlatomat — ismeretlen te- leíonpartneremtől megtudom a következőket: Nyáron diáktársaival ki­rándult a Tisza partjára és itt tanúja volt egy tragikus eseménynek: a vízbe veszett egy fiatal fiú. A partról néz­ték a mentők fáradozását, köztük azokét a fiatal szov­jet katonákét is, akik a kör­nyékbeliek kérésére jöttek motorcsónakkal segíteni. Saj­nos, hiába volt minden, már csak a holttest került elő a víz mélyéről. A mentés befejezése után a diákok megismerkedtek az áldozatkész katonákkal. Itt találkozott a 19 éves. ukraj­nai származású Sztyepán Ti- biszovuval, aki anyai ágon magyar származású és tűr­hetően beszéli nyelvünket. Sztyepán azonnal megkérdez­te. hogy ismeri-e az ugyancsak miskolci Szabó Ildikót. Évek­kel ezelőtt levelezni kezdtek az ifjúsági lapban — szokásos módon — közölt cím alap­ján és anélkül, hogy találkoz­tak volna, szépen alakult a barátságuk. Néhány év múl­tán valahogy mégis megsza­kadt a kapcsolat, nem is tud­ja pontosan, miért. Ráadásul elveszítette a kislány címét. Mióta Magyarországon van, egyre azt reméli, hogy vala­milyen úton-módon mégis megtalálja a kedves levelező­partnert. — Láttam a fiún, hogy na­gyon fontos neki a cím. és elhatároztam, hogy megpró­bálom előkeríteni neki Szabó Ildikót — hallom a vonal túlsó végéről. — Nyilván nem sikerült, ha hirdetnie kell. — Sajnos nem. Fogalma sincs, mennyi Szabó Ildikó van ebben a városban. Be­széltem eddig vagy tízzel, de egyik sem az, akit Sztyepán keres. — Keressük együtt! — Köszönöm. És szóljon, ha megtud valamit... Eddig a telefonbeszélgetés. És most a tisztelt olvasóhoz fordulok: szélesítsük a kört, keressük együtt Szabó Ildi­kót! Aki megtalálja, csenges­sen a Déli Hírlap 18-221 -es telefonján. Előre is köszönöm — Sztyepán nevében: BÉKÉS DEZSŐ tzeréves technikával (Tudósitónktól.) A Lenin Kohászati Müvek kohászati múzeumának dol­gozói a gyakorlatban kíván­ták igazolni történeti kuta­tásaikat, ezért ezeréves lele­tek alapján megépítettek egy korabeli technikával működő vasolvasztót, melyben hosz­.as kísérletezés után óívlöm- nyi nyersvastömböt állítottak elő. Az eredmény ipartörté­neti szempontból rendkívül értékes. A megfigyelések, ta­pasztalatok tudományos érté­kelése után. a szakfolyóira­tokban is beszámolnak a ku­tatásokról. Királyhegyi József

Next

/
Thumbnails
Contents