Svetits-intézet római katolikus leányiskola, Debrecen, 1941
37 Szept. 29-én, 30-án dr. Rajcs Jcnőné, dr. Kosztolányi Margit, intézetünk iskolaorvosa röntgen vizsgálatot végzett. Áz eredmény kielégítő volt. Nov. 11-én szeretetünk kifejezésére »Dunántúli komatál? e. népi köszöntőjátékkal gratuláltunk jóságos Igazgató úrnak. Dec. 16-án résztvettünk a Csokonai színházban tartott »Magyar Karácsony« előadáson. Tanítványaink köszöntő-, csillagozó-, kántáló játékokat adtak elő szép sikerrel. Dec. 20-tól jan. 7-ig tartott a karácsonyi szünet. Febr. 3-tól 10-ig bezárólag szénszünet volt. Febr. 13-án szülői értekezletet tartottunk, melynek tárgya volt: »Az otthon szellemének hatása a nevelésben, hogyan mélyíti az iskola az otthon és az édesanya iránti szereLetet. Bartha Mária Melánia az értekezlet céljának megjelölése után a következőkről szólott: a.) Az otthon és az édesanya hatása a gyermek lelkére. b.) Az anya mint nevelő. c.) Az iskola, mint a gyermek második otthona hogyan támogatja az otthon megszerelését és a szülők iránti ragaszkodást. Ezen pontok kifejtése után a gyermekek a tantervi anyagból válogatott szemelvényeket: éneket és verset mutattak be szeretetük kifejezésére. Az előadó nővér végül kidomborította, hogy az otthonhoz való ragaszkodás mennyiben szolgálja a nemzetnevelési célt. Márc. 15-én hazaszeretetünk nemzeti büszkeségünknek, Boldog Margitnak hódolt. Az ő életpéldájából tanítást nyertek növendékeink az áldozatos hazaszeretetre és az Isten szíve szerinti életre. A kicsinyek, mint »kis apácák a legnagyobb átéléssel játszották komoly szerepüket. Márc. 28-tól ápr. 8-ig húsvéti szünet. Ápr. 29-én az I. osztályosokat diftéria ellen, a IV. osztályosokat ugyanekkor himlő ellen újraoltotta a tiszti főorvos. Május 14-én, áldozócsütörtökön, az Eucharisztikus Gyermekbarát intézetünk kápolnájában 42 hófehér lelkű gyermeket ölelhetett szeretettől lángoló szívére. Az első áldozás bensőségét a. gyermekek hozzátartozóinak nagyszámban való jelenléte is fokozta. A kis apostolok buzdítására sokan közülük is a szentáldozáshoz járultak. Szentmise után a feldíszített tornateremben rövid, de kedves fogadtatás és reggeli várta a boldog ünnepelteket, akik végül egy-egy kis szeretetcsomaggal lepték meg intézetünk szerényebb sorsú tanulóit. Május 31-én sok szülő és kedves vendég jelenlétében megtartottuk tornavizsgánkat. Az I. és II. osztályosok énekes utánzómozgásokat, a III. oszt. szabadgyakorlatokat és a Séta-palotást, a IV. oszt. »Piros pünkösd« keretében népi játékokat és a Magyar tapsostáncot mutatták be. Jiin. 16.-án és 17.-én voltak az osztályvizsgák, melyen beszámoltunk az iskolai év munkájának eredményéről. Jún. 21-én ünnepélyes Te Deummal, őszinte szívből jövő hálaimával befejeztük az iskolai évet.