Svetits-intézet római katolikus leányiskola, Debrecen, 1928
hanyatlás okát és ha megtaláltuk, erős akarattal megszüntetésén fáradoznunk. Ne fogadjuk szívesen az „elégségest" ott, ahcl .jó" lehetne és a „jót", ahol „jeles" állhatna. Jegyezzük meg, hogy a jó eredmény biztosításának nem utolsó tényezője az iskola szorgalmas látogatása. Egészségi állapot. Évek óta nem okozott zavart iskolai munkánkban a tömeges megbetegedés. Sajnos, az idén nemcsak a szokatlan hidege hanem a hosszú ideig szűnni nem akaró kanyaró-járvány miatt is sokat mulasztottak növendékeink. A jó Isten különös oltalmának tulajdonítjuk, liogy komplikált eset nem fordult elő, holott a városban elég nagy volt a halálozások száma is. Az intézet háziorvosa kettőzött éberséggel figyelte a fennlakó növendékek egészségi állapotát. Dr. Vargha Emil tiszti orvos szept. 30-án és ápr. 5-én tartott szemvizisgálatot ; ragályos szembetegséget nem állapított meg. Tanulmányi kirándulásaink egyrészt hazafias és tudományos, másrészt egészségi és kedélyi cél szolgáltak. Szept. 15-én az egész, intézet sétát rendezett a Nagyerdőre, Szept. 21-én a II., III. oszt. a Kiss Testvérek gyárában a bőrgyártást nézte végig. Okt. 25-én az I., II. oszt. játékdélutánt tartott a Nagyerdőn. Okt. 27-én a III oszt. ugyanott földmérést végzett háromszögeléssel. Ápr. 20-án mindhárom osztály nagy érdeklődéssel tekintette meg a Hajduföld nyomdáját. Ápr. 22-én a III. osztály a debreceni városi Világítási Vállalat által rendezett kiállításon a gázzal való főzést látta. Május 8-án a III. osztály a város villanytelepén a gőzmotor és dinamógép szerkezetét és működését tanulmányozta. Május 23., 24. és 25-én a II., III. oszt. 24 növendéke 3 tanár vezetésével gazdagította ismereteit csonka hazánk egyik legszebb fekvésű vidékén : Miskolc környékén. (Aggtelek, Diósgyőr, Lillafüred, Hámor.) Hivatalos látogatás. A debreceni tankerület kir. főigazgatója okt. 10-én és febr. 8., 9-én végezte intézetünkben hivatalos látogatásait. Mind a két alkalommal ismételten jelét adta annak az önzetlen jóindulatának, mellyel a kis Benjámin intézetét kezdettől fogva felkarolta. Dr. Lindenberger János apóst. korm. helvnök 2, dr. Láng Nándor egyet ny. r. tanár, egyházközségünk főgondnoka 1. Scheibling Mária Teofila intézeti főnöknő 2, az igazgató pedig 48 ízben látogatta meg az, iskolát. Szülői értekezletet február 28-án tartottunk, melyen az igazgató a középiskolák fejlődéséről és a jelenlegi leányközépiskolákról nyújtott felvilágosítást. A tanév befejezése. Növendékeink tornavizsgája junius 2-án rajzkiállítása 9—10—11-én, hittanviszgája 14-én volt.A nyilvános tanulók évvégi összefoglalóit jun. 17-én és 18-án, a magántanulók vizsgálatait 20—21. és 22-én tartottuk, utóbbiakat a tank. kir. főig. úr elnökletével. 44 "