Svetits-intézet római katolikus leányiskola, Debrecen, 1928

gyűlései, közös áldozásai, tagfelvétele, fogadalomújítása és dísz­gyűlése felejthetetlenek és egész életünkre kihatok maradnak. Prézes : Mellau Márton pápai kamarás, igazgató ; prefekta : Tomkó Márta V. é. tkp. növ. Helybeli tagok száma : 61, távol­levőké : 82 ; jelölteké : "23. c) Vöröskereszt egyesület. Az Ifjúsági Vöröskereszt Egyesület működését főként arra fektette, hogy az érzelmi és erkölcsi nevelést mozdítsa elő a sze­retet és jótékonyság gyakorlásával, a nyomor, baj, gond enyhí­tésével. Ezen elvek megvalósításáért az egyesület élén figyelemre­méltó bűzgó tevékenységet fejtett ki Évariszta tisztelendő nő­vér, az egyesület vezetője, aki fáradhatatlanul dolgozott azon, hogy az egyesület célját elérje. Buzdított, lelkesített és minden alkalmat megragadott, hogy a jótékonyság gyakorlásához szük­séges anyagi eszközökhöz jusson az, Egyesület. Az ő fáradhatatlan tevékenysége és ügybuzgalma eredmé­nyezte azt, hogy az egyesület, mely semmivel kezdte meg az évi működését, abba a helyzetbe jutott, hogy 320 P-őt tandíjra, 35 P-t rajz- és írószerek beszerzésére, egyéb jótékonycélra pedig 15 P-t fordíthatott. így tehát összesen 370 pengővel járultunk hozzá embertársaink, illetve tanulótársaink segítéséhez. Ezen összeg részint apróbb adományokból, ismerőseink kö­rében eszközölt karácsonyi gyűjtésből, uzsonna árusításából és vezetőnk indítványára eszközölt kisebb-nagyobb kézimunkák magunk közötti kisorsolásából gyűlt össze. Az uzsonnaárusítással kapcsolatban a tésztasütésből külö­nösen az intézet II. éves növendékei vették ki részüket, de figyelemreméltó tevékenységet fejtettek ki az I. évesek is, amiért itt is hálás köszönetünket és elismerésünket fejezzük ki egyben buzdítjuk őket, liogy ezen nemes ügybuzgalmukat a jö­vőben is gyakoroljájk. A fentebb említettekből láthatjuk, hogy igen csekély össze­geket hangyaszorgalommal gyűjtöttünk össze s ezen sok apró­cseprő összeg eredményezte azt a 370 pengőt, melyből jótékony­ságunkat gyakoroltuk s ha valahol, itt beigazolódott az a köz­mondás : sok kicsi sokra megy. Nekünk, kik pályánk küszöbén állunk, példa ez arra, hogy a legkisebb összegek is összegyűjtve tekintélyes nagyságot ér­nek el, mellyel aztán sok nyomoron és fájdalmon enyhíthetünk Bár minden tanítónő szívébe vésné, nem jól mondottam, minden tanítónőnek szívébe kell vésnie ezen vezérelvet : Ha szenvedőnek arcán Könnyeket látsz elömleni Emberbaráti szózat int: Siess hamar letörleni. • 31 "

Next

/
Thumbnails
Contents