Svetits-intézet római katolikus leányiskola, Debrecen, 1928
ján.) 7. Gyermekfényképek. 8. Milyen volt a kuruc ? (Kuruc költészet alapján.) V. osztály : 1. A tanév kezdete jelenben és jövőben. 2. Praktikus népművelés. 3. Miért pártolom a magyar ipart '? 4. Mit tehet a tanítónő szegénysorsú tanítványainak segélyezésére ? 5. Hogyan képzelem el Arany Jánost kisebb költeményei alapján ! 6. A nő hivatása. Madách: ,.Ember tragédiájáénak hat első színe alapján. c) Kirándulások. A tanítóképzőkben két szempontból van nagy fontossága a kirándulásoknak : egyrészt közvetlen szemléletet nyernek a növendékek a tanítandó tárgyról, másrészt gyakorlatban tanulják meg a kirándulás rendezésének módját s ily módon tanítói hivatásukra nyernek előkészületet. Evégből felhasználtuk a kínálkozó alkalmakat, hogy kisebb és nagyobb kirándulást rendezzünk egyrészt városunkban, másrészt távolabbi vidékre. Minden alkalommal tekintettel voltunk a módszeres előkészítésre és a kirándulás feldolgozására. Ezért határozott irányítást kaptak a kirándulás vagy séta céljáról és világos szóm pontok szerint történt a szerzett ismeretek csoportosítása. Szeptember 27-én az V. oszt. meghallgatta P. Zsiros Ferenc S. J. előadását a szívgárdák szervezéséről és irányításáról. Október 3-án a IV. oszt. hospitált a siketnéma intézetben. Október 4-én a II. oszt. sétája a Nagyerdőben a bokrok, fák és virágtalanok megligyelésére. Október 5-én a IV. oszt. a Falk-kefegyárat tekintette meg. Október 11-én a II. osztály különböző termések : moha, zuzmó, gombák gyűjtése végett kirándult a Nagyerdőre. Október 21-én az I. és III. oszt. természetrajzi sétát végzett a Nagyerdőn. Október 21-én az I. és III. oszt. 'megnézte a kerámiai ki állítást. Október 23-án a IV. oszt. a Rex kémiai gyárban. Október 30-án a IV. oszt. a Sipkovits-tükörcsiszoló gyárban. November 6-án a IV. oszt. megnézte a Gázgyárat. December 4-én a IV. oszt. a Kiss-féle bőrgyárban. Január 16-án a IV. oszt. a Vidoni-szalámi gyárban. Április 20-án az I. és III. oszt. megnézte a Gázgyár kiállítását. Április 30-án a IV. oszt. az Első Debreceni Gőzszapangyárban. Május 20-án indultunk el nagy kirándulásunkra : Miskolc, Putnok, Ózd, Aggtelek, Eger, Füzesabony, Hortobágy útirányban. A kiránduláson résztvett 46 növendék és 4 tanár. A kirándulás 5 napos volt. Sok hasznos és érdekes megfigyelést szereztek növendékeink Ózdon. Esti vakító világítás mellett néztük meg a vasolvasztást és acélgyártást. Szakszerű magyarázat mellett újították fel a hatalmas kohók mellett a kémiában tanultakat és a vasolvasztás egész menetét szemlélték az ada23