Református Dóczi leánygimnázium és internátus, Debrecen, 1944

8 Jakucs István ny. kollégiumi zgató és Kalmár Gyula egyházi gondnok sögítségére. 1945 januárjában, mikor a tanttás már folyt, el kellett szállítani az iskola megmaradt bútorát. A fiúgimnázium diákjainak segítségével napokon át hordtuk, és részben a Terézianumban, részben a bombázott Nagytemplomban, az egyházi hivatalban és a Kollégiumban helyeztük el. Legnagyobb veszteségünk, egyéb felszerelésünk pusztulása mellett, 100 éves irattárunk 100%-os megsemmisülése volt. Irattárunkból annyi maradt meg, amennyit Springer Stefánia irodatiszt, polgári iskolai tanár állandó gonddál és vigyázássa] magával vitt, s amennyit a tanári testület 1944 decemberében, amikor engedélyt •nyert a bemenetelre, kivihetett. Megállva a Deo volente et favente mindig emelkedő menetű év befejezésénél, úgy érezzük, a Kollégium, a Terézianum, a városi Zenede, az Evangéliumi Munkásszövetség, ismét a Kollégium, a Kálvin-téri iskola, a Püspöki palota bombázott lakásrésze, a „Hartstein lakás", a Baltazár-terem, munkánk megannyi színtere, bizonysága annak, hogy az életnek nem lehet megállani, és hogy "a romok felett és között talán a mi iskolánk hirdette a legdiadalmasabban : a szellem, az élet erősebb a pusztulásnál. A tanári testület minden tagja hőse volt a névtelen, áldozatos, csak a célt tekintő munkának. Az első tanítási napon, 1945 januárjában — iskolánk több helyen működött egyszerre •— 8—10 gyermek jelent meg. Összeszedett fahulladékkal fűtöttünk, de köszönet azoknak a szülőknek és gyermekeknek, akik velünk együtt bízni mertek, mert ez a hit adott erőt és bátorságot annyi másnak. Különösen hűséggel állta meg helyét a VI. osztály, a takarítás, költözködés munkájában mindig elől jártak, semmitől nem vonogatták magukat. A tanulók száma napról-napra nőtt, az alsó osztályokat március 15 után párhuzamosítani kellett. A tanítás délelőtt és délután folyt. Az V. osztályban választást engedtünk az angol és a francia nyelv között' Minden tantárgyat tanítottunk, rövidített tanmeneteket készítettünk, és elvégeztük az előírt anyagot minden tárgyból. A tanári testület is nőtt, egymásután érkeztek haza : Mester Istvánná Almási Irén, dr. Papp Ferenc igazgató, Csutoros Sándorné Molnár Ilona, Kollár Sándorné Tankovits Katalin, dr. Kovács Lajos, dr. Némediné dr. Dienes Éva, Szele Miklós. Amilyen örömmel fogadtuk őket, amilyen ' szorongó szívvel vártuk a híreket a még távollevőkről : éppen olyan fájó volt munkatársaink elvesztése. Évkönyvünk első lapjain emlékezünk meg róluk. Mindkét iskola tanári testületéből még többen vannak távol. Dr. Juhász Géza a tankerület főigazgatója lett. Az iskolai évet teljesen pénz nélkül kezdtük. A szükségletek fedezésére 20 pengő pótdíjat kértünk, a szülők készséggel befizették. Az évi tandíj öszszege 200 P, mellékdíja 60 P volt, mindenkinek leszámítottuk az anyaintézetnél befizetett, igazolt összeget. A tanári testület kiegészült a róm. katholikus intézet 6 tanárával és több állami beosztott tanárral. A református hittan órákat mind a két intézetben : a gimnáziumban és a tanítónőképzőben Sarkady Ida óraadó vallástanár látta el, két-két osztály tanítását készséggel vállalta dr. Farkas Ignác, a református gimnázium val'lástanára, Tamás Ferenc konventi ifjúsági lelkész. Hálás köszönettel tartozunk az egyház és a város minden vezetőjének : minden időben, minden kérésünkre teljes szívvel és erővel állottak mellettünk. Az egész év arról győzött meg bennünket, hogy iskolánk ügye politicum, az egész város ügye volt. A jövőben fokozottan* kel] megmutatkozni annak, hogy iskolánk mindenki iskolája, aki egyházunkért és a magyarságért dolgozik. Az év folyamán, a kormány megalakulása után többször volt iskolaközi igazgatói értekezlet dr. Teleki Géza vallás- és közoktatásügyi miniszter, majd dr. Juhász Géza tankerületi főigazgató elnöklésével. Az itt megbeszélt utasítások alapján dolgoztak az intézetek, és itt alakultak ki azok az irányelvek, amelyek a kormány Budapestre költözése után az új magyar iskolaügy alapvetésébe beépültek. Az 1944—45. évről alig lehet számokban, az események egymásutánjában pontos képet adni. Az év történetének külső képét a hirdető-könyvek őrzik.