Református Dóczi leánygimnázium és internátus, Debrecen, 1944

5 Fiúk iskolája volt ez: .a jövendő tanítóié; papjaié, munkásaié: az erő kiröpítő fészke... és van valami jelképes abban, hogy ti is innen indultok el. Hova, miért és mivel? — Munkába, kemény, lankadást nem ismerő, hősies, építő életbe, ahol fokozni kell a tehervállalást, lefokozni az igényeket... — Otthonokba, amelyeket lelketek melegségével, nőiességetek sugárzó varázsával, szeretettel, "türelemmel tudtok igazán otthonná tenni.— Iskolákba, ahol kibontakozó lelkeket fogtok megtölteni a szebb, jobb, mert Krisztusibb élet magvetésével. Nyugodtan és biztosan engedünk el Benneteket. Hisszük, hogy amire ez év tanított : a hátsó gondolat nélküli összefogást, o testvériség gondolatát mindig szolgálni fogjátok. Élesztitek a szeretetet, a bizalmat és nem tiporjátok el; törölitek a könnyeket és nem fakasztjátok. Nemes versenyre keltek abban, hogy a Krisztusra tekintő felekezetek közül, ki takar be több didergőt, ki gyógyít meg több szenvedőt. Szolgálatban, hűségben, becsületben túl kell nőnötök az átlagos emberi mértéken, de meg tudjátok tenni, meri olyan Mesterhez vittünk benneteket, aki egyedül tudja megmutatni a teljes emberi élet mértékét, feltételeit és valósággá való reménységeit. Mivel indultok el? — Minden a tiétek lesz, ami erőt, biztonságot ad, gazdagít — lankadástól, belső összeomlástól megtart —, ha erőforrásotok Krisztus lesz. Az új kor t >bb rom között jár, több reménykedés kápráztatja, többször torpanhat meg. De ha erőtök nem a magatok törékeny ereje lesz : „fundamentummá lesztek, amely minél több terhet hordoz, annál viliarállóbb, — fa lesztek, mely minél gazdagabb áldást visel, annál boldogabb alázattal hajlik meg, — forrás lesetek, mely annál tisztább, minél több vizet buzogtat fel, — főnixmadar, mely áldozata tüzében mindennap megújul."

1 Induljatok hát hittel, reménnyel gazdagoni Szeretetünk — társaitoké, családi toké, a mienk elkísér benneteket, veletek lesz akker is, amikor nem láttok minket, an ikor a diákélet emlékké színesedik vagy fakul. Ne számoljátok mindig a veszteséget; legyetek hálásak azokért, akik és amik megmaradtak. — Szívetekből a hála, ajkatokról az imádság, szemetekbő' a mosoly soha ne tűnjön el, tudásotok világosság legyen. Legyen áldás és békesség munkátok nyomán. 1 Dr. Kiss Ferenc : Leánykálvineumot avató beszédéből, 1926. Búcsúszózat. Mellau Márton, a róni. kat. Intézet igazgatójának beszéde a kibocsátó ünnepélyen. Kedves távozó növendékek! Az isteni Gondviselés jóvoltából eljutottak az iskolai év végéhez, de egyúttal sok évi tanulmányaik befejezéséhez is. Fáradságom munka után kézhez kapták végbizonyítványukat, amely megnyitja előttük az élet kapuját, vagy jogosítványt ac

1 a főiskolákra. Szüleik, rokonaik, az iskolák többi növendékei összegyűltek itt, hogy ünnepélyesen elbúcsúztassák Önöket az iskolától. A kislelkű tanulót lehangolhatja, ha összehasonlítást tesz más évek ballagasa és a mostani között. Más években saját intézetük keretében, felvirágzott osztályteremben, díszes és ümtepélyes keretek között rendezték meg a távozók ballagását. Most saját otthonunkból kizárva, szerény külsőségek között folyik le ez az ünnepély. Mégis ez a ballagas mélyebb nyomcl fog hagyni lelkünkben más évek pompásabb ünnepélyeinél. Okot ad erre a visszaemlékezés a lefolyt tanév külső és belső életére. Nem lehet meghatódottság nélkül visszaemlékezni az iskola megnyílására. A nagy összeomlás után három hónap múlva, amikor még félve mentünk ki az utcára, a szülők és tanulók sürgetésére nyitotta ki az iskola kapuit. A beírásokra mint riadt kis madarakat hozták fel a szülők leányaikat. Számbelileg bizony kevesen voltak. Minthogy mind a Dóczi-, mind a Svetits-intézet