Református Dóczi leánygimnázium és internátus, Debrecen, 1943

34 VII. Az ifjúsági egyesületek működésének ismertetése. Ebben az évben a következő egyesületekben fejtettek ki tanulóink buzgó munkásságot : 1. Önképzőkör. Önképzőkörünk, a „Gyóni Géza" önképzőkör a csonka év ellenére is a lehető legszebb eredménnyel működött. Az alakuló gyűlés a (iszlikarl egyhangúlag a következőképpen választotta meg. Elnök: Ördög Éva VIII. o. ; alelnök : Lőrinczy Éva VII. o. ; titkár : Kiss Márta VIII. o. ; főjegyző : Kiss Antónia VIII. o. ; aljegyző : Pongor Éva VII. o. ; pénztáros : Feldmáyer Irma VIII. o. Már a tavalyi évben is próbálkoztunk szakosztályok létesítésével, az idén aztán sikerült ezeket úgy megszervezni, hogy a felmutatott eredmény jelentős lett. A szakosztályok számára vezetőket jelölt ki az önképzőkör a következő­képpen : az irodalmi szakosztály vezetője : Tóth Eglantine VIII. o. és Kováts Anna VIII. o. ; a népi szakosztály vezetője : Somlay Éva VIII. o. és Mágori Katalin VIII. o. ; művészettörténeti szakosztály vezetője : Horváth Erzsébet VIII. o. és Kertész Éva VIII. o. ; természettudományi szakosztály vezetője : Beregi Edit VIII. o. és Kiss Éva VIII. o. ; latin szakosztály vezetője : Papp Adrienne VIII. o. tanuló. Rövid öt hónap alatt 11 gyűlést tartottunk a legváltozatosabb műsorral, hogy az érdeklődést fokozzuk. Ali gyűlés közül kettő díszülés volt, amelyen az egész intézet igazgatósága, tanári kara és növendékei résztvettek. Mind a kettőt a gimnázium önképzőköre rendezte március 15 és Kossuth Lajos emlékére. A többi kilenc gyűlés közül volt egy szavalóverseny; eredménye: az első díjat nyerte : Bojtor Margit VIII. o. t'. Erdélyi József': A kis szék c. versével; második díjat: Szombalhv Ilona VIII. o.'t. Kosztolányi Dezső: Téli alkony c. versével; a harmadik díjat : Nagy Irén VII. o. t. Vörösmarty Mihály : A vén cigány c. versével. Volt egy vitaülés, hogy a mai leány mit olvasson ; volt egy művészettörténeti is Munkácsy Mihály méltatására és egy zenei, ahol lemezről, zongorán és az énekkar bemutatása révén ismerkedtünk meg a halhatatlan zenei klasszikusokkal. A többi öt gyűlés irodalmi tárgyú volt : egy a népi és urbánus írók szembeállítása, egy gyűlés „Magamról" címen önvallomásokat tartalmazott, egy a debreceni lírikusokról, egy az emberi élet útszakaszairól és egy a nagy urbánusokról szólt. Szakosztályi gyűlést összesen kilencet tartottunk. Ezek közül öt irodalmi volt. Vezette : Tóth Eglantine szakosztályelnök. Az irodalmi szakosztály üléseinek tárgya : 1. A világirodalom az ókorban, 2. Baudelaire, 3. Hangula­tok, 4. Költőnők, 5. A nő problémái. Három természettudományi szakosz­tályi ülésünk közül kettőt tartott Beregi Edit szakosztályvezető, tárgya : 1. Kvarclámpa, radioaktivitás, Edison ; 2. Az orvostudomány találmányai. A harmadikat S ombathy Ilona VIII. o. t. tartotta: Energia-gazdálkodás címmel. Zenei szakosztálygyűlésünk egy volt, ahol a két szakosztályvezető Horváth Katalin és Borsos Olga öt délvidéki népdalt tanított meg. Gazdag programmot állítottunk össze már előre, sajnos azonban, a körül­mények nem engedték meg a keresztülvitelét. Önképzőkörünk újságot is adott ki. Először csak az intézet számára sokszorosítás által, később csatla­koztunk a debreceni Állami Reálgimnázium „Ifjúság" c. önképzőköri lapjá­hoz. Az újság szerkesztését Bojtor Margit és Papp Adrienne VIII. és Lőrinczy Éva VII. o. t. végezte. Az önképzőkör sok értékes munkát nyújtott, be ; sajnos, a papírkorlátozás miatt kevés jelenhetett meg belőle. Az önképzőköri pályatételeket is kiadtuk, de elkészítésükre és elbírá­lásukra már nem volt időnk. Pályatételeink a következők voltak : Magyar irodalom: a) Irodalmunk népi nőalakjai, b) Melyik mai írónk­nak köszönök legtöbbet? Történelmi : Mit adott a reformáció a magyarságnak? Fizikai : Miért szeretem a fizikát? Latin : Legkedvesebb latin költőm.

Next

/
Thumbnails
Contents