Református Dóczi leánygimnázium és internátus, Debrecen, 1943

29 Lapban, a Dolgozó Magyarságban, Fiatal Magyarságban, Forrásban, Ifjú Erdélyben, Hídban, Kecskeméti Lapokban, Magyar Életbeij, Magyar Ütban, Protestáns Szemlében, Református Jövőben, Sorsunkban, Szolnok Doboká­ban és Termésben. Költeményeit közölte a Dolgozó Magyarság, Forrás, Híd, Sorsunk, Református Jövő. Dr. Kopányi Mária tagja volt az Iskolatársak Szövetségének, a Pro Christo Diákszövetségnek, az Országos Református Szeretetszövetségnek. Dr. Kovács Lajos egyetemi magántanár, a debreceni m. kir. mezőgazda­sági főiskola szakelőadója, geológus, a Magyarhoni Földtani Társulat, a Kir. Magyar Természettudományi Társulat, a Collegium Hungaricum Szövetség tagja, egyházrészi tanácsos. Folyó évi május 5—6-án a szegedi m. kir. Horthy Miklós Tudományegyetem matematikai és természettudományi kara magán­tanárrá habilitálta geológiából : a földtörténet középkora (mezozoikum) c. tárgykörből. Magántanári próbaelőadását „A jura élővilágának uralkodó típusai" címmel tartotta meg. A folyó iskolai év első felében heti négy órában előadást tartott a mezőgazdasági főiskolán a geológia tárgyköréből s azzal kapcsolatban a hallgatók geológiai gyakorlatait is vezette. A főiskolai hall­gatók gyakorlati munkájának támogatására a íőbb szempontokat egyesítő irányjelzőt írt Vezérfonal a mezőgazdasági főiskola hallgatóinak geológiai (ásványtani, kőzettani) gyakorlataihoz címmel. Az iskolánkívüli népművelés keretében folyó évi február 23-án előadást tartott a finnekről. Tudományos értekezései, munkái a Földtani Közlöny, Geologiea Hungarica, Tisia c. folyó­iratokban, valamint a debreceni Tisza István Tudományegyetem ásvány- és földtani intézetének kiadványaiban jelentek meg. Dr. Kun Ágota a Collegium Hungaricum Szövetség, a Jótékony Nőegylet, a MANSZ és á Volt Iskolatársak Szövetségének tagja. Mester Istvánná a Cserkészcsapat vezetője, a Voit Iskolatársak Szövet­ségének tagja. Dr. Némedi Lajosné ,,sub auspiciis Gubernatoris" bölcsészdoktor, a Volt Iskolatársak Szövetsége és a Templomegyesület tagja. Dr. Rácz Jenőné a Volt Iskolatársak Szövetségének tagja. Sípos Mária a Volt Iskolatársak Szövetségének választmányi tagja. Az Országos Protestáns Tankönyvkiadó Bizottság megbízásából latin tanköny­vet írt a protestáns leánygimnáziumok IV. osztálya számára. Szele Miklós az iskola lelkésze és igehirdetője. A városi templomokban is hirdetett Igét. Előadást tartott a tiszántúli egyházkerület valláspedagógiai konferenciáján (1943 okt.) a vallástanítás különböző módszereiről. Ismertetést írt a Theologiai Szemlébe dr. Imre Lajos katekhétikájáról. Cikket írt a Debre­ceni Protestáns Lapba („Nietzsche ideje"). Más egyházi lapokban is jelentek meg cikkei. Tar Zoltán, tagja a Magyar Rajztanárok Országos Egyesületének, az Országos Magyar Iparművészeti Társulatnak, a Debreceni Képzőművészek és Műpártolók Egyesületének, az Ajtósi Dürer Céhnek. A Debreceni Képző­művészek és Műpártolók Egyesületének rendezésében 1943 november 28-tól december 5-ig tartott grafikai kiállításon mint kiállító művész vett részt. Tóth Etelka a Cserkészleányszövetség alapító tagja, a Volt Iskolatársak Szövetségének választmányi tagja, egyházrészi tanácsos, az Evangéliumi Iver. Diákszövetség szénior tagja, a Szeretetszövetség tagja, a Kálvinisták Temp­lomegyesületének tagja.

Next

/
Thumbnails
Contents