Református Dóczi leánygimnázium és internátus, Debrecen, 1942
27 a Református Főgimnázium Önképzőköre százéves fordulóján, a Debreceni Egyetemi Ifjúság ünnepén és a S. D. G. pünkösdi leány konferenciáján. Önállóan megjelent munkája : Népi írók. Magyar Élet. Bp., 1943. Dr. Kopúnyi Mária tagja volt az Iskolatársak Szövetségének, a Pro Christo Diákszövetségnek, az Országos Református Szeretetszövetségnek, az Országos Protestáns Tankönyvkiadó Bizottság megbízásából latin tankönyvet írt a protestáns leánygimnáziumok IV. osztálya számára. Szülői értekezletet tartott Gyermekkarakterek és pályaválasztás címmel. Dr. Kovács Lajos a Magyarhoni Földtani Társulat, a Kir. Magyar Természettudományi Társulat, a Collegium Hungaricum Szövetség tagja, geológus, szakelőadó a debreceni m. kir. gazdasági akadémián. A folyó iskolai év első felében heti négy órában előadást tartott a gazdasági akadémián a geológia tárgyköréből. F. évi február hó 15-én a budapesti m. kir. földtani intézet vitaülésén előadást tartott ,,A bakonyi Káváshegy juraüledékeinek sztratigráfiai és mikrotektonikai viszonyai" címmel. Egyidejűleg benyújtotta munkájának kéziratát ugyanezzel a címmel, amelyet a földtani intézet igazgatósága elfogadott kinyomtatás végett. Egy másik értekezése a Földtani Közlönyben jelent meg „Über eine neue Posidonomya-Art aus den unteren Liasschichten des nördlichen Bakony" címmel. Tudományos értekezései, munkái a Földtani Közlöny, Geologica Hungarica, Tisia c. folyóiratokban, valamint a debreceni Tisza István Tudományegyetem ásvány- és földtani intézetének kiadványaiban jelentek meg. Dr. Kun Ágota a Collegium Hungaricum Szövetség, a Jótékony Nőegylet, a MANSZ és a Volt Iskolatársak Szövetségének tagja. Mester Istvánné a Cserkészcsapat vezetője, a Volt Iskolatársak Szövetségének tagja. Dr. Némedi Lajosné ,,sub auspiciis Gubernatoris" bölcsészdoktor, a Volt Iskolatársak Szövetsége és a Templomegyesület tagja. Dr. Rácz Jenöné a Volt Iskolatársak Szövetségének tagja. Sípos Mária a Volt Iskolatársak Szövetségének választmányi tagja. Szele Miklós mint az iskola lelkésze és igehirdetője, igyekezett a növendékeknek korunk zűrzavaros és ellentmondó eszmeáramlatai között eligazítást és világnézeti tájékozást nyújtani az Ige fényében, ilyen témákról: A korszellem viszonya a szellemi műveltséghez. Évangélium és háború. Mi igaz a keresztyénség válságából? A református tanárképzőintézet világnézeti kurzusán előadást tartott Isten kegyelmi kiválasztásáról. Az Egyetemes Konvent elnökségének megbízásából írásos véleményt dolgozott ki a gyülekezeti konfirmáció és az iskolai vallástanítás össhangba hozása ügyében beadott előadói javaslatról, továbbá dr. Imre Lajos teol. professzor, előadó felkérésére a konfirmáció egyes kérdéseiről. Tar Zoltán tagja a Magyar Rajztanárok Országos Egyesületének és az Országos Magyar Iparművészeti Társulatnak. Tóth Etelka a Cserkészleányszövetség alapító tagja, a Volt Iskolatársak Szövetségének választmányi tagja, egyházrészi tanácsos, az Evangéliumi Ker. Diákszövetség szénior tagja, a Szeretetszövetség tagja, a Kálvinisták Templomegyesületének tagja.