Református Dóczi leánygimnázium és internátus, Debrecen, 1940

4 ifjúkorod drága kerete, kincses Kolozsvár újból magyarnak vallhatta magát. Sokat nem vártál az élettől, szerény voltál, és talán ezért is az élet legtisztább örömeiben volt részed : derék gyermekeket adott Neked az Ür, és sok-sok örömöt a hivatás, tanári pályád betöltésében s a jól végzett munka sikerében. A jót, az örömöt époly keresztyén alázatossággal fogadtad, mint a megpróbáltatást, a derűt épúgy, mint a szomorúságot. Halálos ágyadon is férfias türelemmel lettél úrrá a szenvedéseken, mint ahogy ifjúkorodban is bátran viselted a hadi élet megpróbáltatásait. Halkan, csendesen távoztál az élők seregéből. Fazakas József, Te jó kartárs is voltál, a szív udvariassága, lelked nemessége indított arra, hogy részt kérj kartársaid örömében és bánatában. Megbecsültünk és szerettünk Téged, a jó tanárt, a melegszívű kartársat, a jó barátot. Ezért emlékezted kegyelettel őrizzük s örökítjük meg utódaink számára is. Fazakas József, elköltözött pályatársunk! A Dóczi-intézet tanárai és ifjúsága, kartársaid és tanítványaid nevében búcsúzom Tőled: Isten Veled, Isten Veled!