Református Dóczi leánygimnázium és internátus, Debrecen, 1940

52 amely a debreceni Nagytemplom négy karzatáról épített csodásan zengő boltívet az áhítattal hallgató hívősereg felett, lenyűgözően szép keretet adva ezzel a£Ravasz László és Révész Imre püspök urak ünnepi beszé­deihez. Az iskolai évet befejező ünnepélyen, június 21-én, a Kossuth-utcai szép templom három karzatáról zengett Bárdos Zsoltárkánon-a : „Dicsér­jétek mindenek az Urat!" Az év folyamán tanult, részben nyilvánosan előadott, részben csak az órákon, saját kedvtelésünkre énekelt művek közül felsorolunk néhá­nyat : Bárdos : Kossuth toborzója, Zsoltárkánon, Kendernóta; Kicsi­nyek kórusából; Kerénvi: Két. krajcár ; Nádasdy : Hipp, hopp farsang ; Péter: Kis karácsonyi ének ; Vikár : Erdélyi népdalok ; Kodály : Kata­linka, Villő, Egyetem..., Biciniából; Pretorius : Jó az Űr, Be szép csil­lag ; Angyali énekszóból stb. A karéneklés új szelleme kihallatszott immáron az évvégi búcsúzko­dás dalaiból is. Az idén először —- remélhetőleg véglegesen — elmaradt a filiszter-nóta s helyét népi dalaink, katonáink dallamaira írt alkalmi szövegek foglalták el. Búcsúzó dalaink sorrendjét le is közöljük: Népdalok: Elindultam szép hazámbul, Bujdosik az árva madár, Elmegyek, elmegyek. Alkalmi szövegek népi dallamokra : Rigó madár, ne szállj fel a fára, Inkább szállj a Dóczi ablakára; Fütyüld el a szomorú nótámat, Nem hívnak már többé dóczistának. Rigó madár elszáll az erdőre. Megértünk már mi a főkötőre. A kislányok nagylányokká nőttek Kedves Dóczi, elbúcsúzunk tőled. Rigó madár keresi a párját, Fütyüli a gyönyörű nótáját. Édesanyám ne kérdezd, ha hallod, Miért dalol a Te kedves lányod. * Udvarom, udvarom búsan körüljárom. Hányszor futott rajtad vígan a két lábom ! Hallottad a nótánk, a játékunk láttad, Vidám kacagásunk felverte a házat. Udvarom, udvarom búsan körüljárom, Nem fut most, csak ballag lassan a két lábom. Oda van a jókedv, a játéknak vége, Halkan száll a nótánk fel a magas égre. * Kijártam a nyolc évet a Dócziba, Nincs már hátra, csak az a kis matúra. Attól se félj, egy cseppet se búslakodj, Ez a pár hét majd eltelik valahogy.

Next

/
Thumbnails
Contents