Református Dóczi leánygimnázium és internátus, Debrecen, 1940
46 Dr. Kovács Lajos, a Magyarhoni Földtani Társulat, a Collegium Hungaricum Szövetség tagja, geológus. Értekezései a Földtani Közlöny, Tisia c. folyóiratokban, valamint a debreceni Tisza István Tudományegyetem ásvány- és földtani intézetének kiadványaiban jelentek meg. Sajtó alatt Monographie der jurassischen Ammoniten des Nördlichen Bakony c. munkája, a Geologica Hungarica sorozatban, a budapesti M. Kir. Földtani Intézet kiadásában. Ravasz Gizella, az egyetemi Horthy Miklósné Leánykollégium vezetője. Előadást tartott a MA.NSZ Anyák Iskolájában a Serdülő Gyermek Neveléséről, az Egyetemet és Főiskolát Végzett Nők Egyesületében pedig a Magyar Női Munkaszolgálatról. Szathmáry Ákos, az Egyetemes Konvent középiskolai tankönyvügyi bizottságának tagja, a Kossuth-utcai egyházrész tanácsosa, az Országos Református Tanáregyesület választmányának és központi igazgatóságának tagja. Az Országos Református Tanáregyesület szociálpolitikai szakosztályában a tanári testület képviselője. Elkészítette az Egyetemes Konvent megbízásából a Konvent által engedélyezett középiskolai tankönyvek jegyzékét. Szele Miklós, a vallástanárképesítő bizottság tagja, a próbatanítások bírálója. Irt tankönyvbírálatot, valamint egyházi lapokba cikkeket. Az iskola igehirdetője volt, de a városi templomokban is hirdetett Igét. Tankönyvei : Apologétika és a népiskolai vallástanítás módszertana. Ezeken kívül több valláspedagógiai értekezése, tanulmánya és cikke jelent meg. D) Az ifjúság munkája. Tanulóink közül ebben az évben is sokan tűntek ki tehetségükkel, mind belül az iskola falán, mind kívül. Borsos írért VI. a) o. t. a „Búvár" c. folyóirat vegytani versenyén dicséretet kapott, a Turista Egyesület irodalmi pályázatán pedig 10 P jutalmat. Ugyancsak a Turista Egyesület irodalmi pályázatán Bartha Sári VIII. a) o. t. dicséretben s könyvjutalomban részesült. A Kardos A.lbert iskolaközi irodalmi versenyen dicséretet kapott Juhász Izabella VIII. a) o. t., Leveles Márta VIII. a) o. t. és Révész Éva VIII. a) o. t. Az országos Hubay Jenő-hegedűsversenyen harmadik lett Kutasi Margit IV. a) o. t. Tompa Mihály kiadatlan levelét tette közzé a „Tiszántúl" c. református napilap egyik ünnepi számában Sztehlo Judit VIII. a) o. t. ; az 1848. március 15-i esemémek leírását pedig, egy szemtanú tollából, Sztehlo Eszter VIII. a) o. t. Kulin Ilona VIII. a) o. t. sikeresen szerepelt irodalmi előadásokon, mint szavaló. Ebben az évben a következő egyesületekben fejtettek ki tanulóink buzgó munkásságot : 1. Önképzőkör. Intézetünk „Gyóni Géza"-önképzőköre ebben az évben szeptember 24-én alakult meg dr. Juhász Géza tanárelnök vezetésével. Az alakuló gyűlés a tisztikart következőképpen választotta meg, dr. Szabó Magda h. tanárelnök jelenlétében : Elnök : Kulin Ilona VIIÍ. a) o. t. ; alelnök : Szathmáry Ágnes VII. o. t. ; titkár : Nagy Ilona VIII. a) o. t. ; az irodalmi osztály elnöke : Juhász Izabella VIII. a) o. t. ; a népi osztályé :