Református Dóczi leánygimnázium és internátus, Debrecen, 1940

44 nek kirendelésével; majd amikor Szoboszlay Miklós betegsége miatt október 1-én lemondott, felterjesztésünkre a vallás- és közoktatásügyi Miniszter úr 52,133—1940. V. 1. sz. rendeletével szoros kivételképpen hozzájárult ahhoz, hogy intézetünkben az olasz tanítást óraadói minőség­ben Borsy Olga oki. magyar-latin-olasz szakos középiskolai tanár lássa el. Főhatóságunk engedélyt adott Ravasz Gizella oki. középiskolai tanár­nak, az egyetemi Horthy Miklósné leánykollégium vezetőjének, hogy pedagógiai gyakorlatát intézetünkben folytassa. A IV. b~> oszt. mennyiség­tan óráit osztottuk ki neki. 2. Szabadságolás, helyettesítés. A tanári testület egészségi állapota kedvező volt. Hosszabb szabadságolásra csak egy ízben került sor. Dr. Kal­már Lajosné óraadó tanárunk kért szabadságot április 1-től a tanév végéig. Helyettesei voltak : Péterffy László és Sípos Mária. Katonai szolgálata miatt nem tudta tanári tennivalóit zavartalanul ellátni Horváth Károly és dr. Juhász Géza. Horváth Károly szeptember 1-től október 28-ig volt intézetünktől távol (helyettesei voltak : Almásy Irén, Torma Margit és Varga Margit), dr. Juhász Géza szeptember 1-től október 14-ig teljesített katonai szolgálatot (helyettesei voltak : Vécsy Klára gyak. tanárjelölt, Fehér Klára, Lőrinczy Edit és dr. Szabó Magda óraadó tanár). 3. Előlépés. A vallás- és közoktatásügyi Miniszter úr 177,518-—1941. IX. ü. o. sz. rendeletével dr. Rácz Jenőné dr. Harsányi Margit testnevelési h. tanárunkat a X. fiz. osztály 2. fokozatába rendes testnevelési tanárrá léptette elő. c) Módszeres és szülö'i értekezletek. Bemutató tanítások. Ebben az iskolai évben két módszeres és egy nevelési tárgyú értekez­letet tartottunk, de valamennyi gyűlésünkön alkalom nyílt időszerű pedagógiai kérdések megvitatására. Első módszeres értekezletünkön a szaktanárok a VI. osztályban életbelépett új tantervvel kapcsolatos változásokról tették meg észrevételeiket. Ugyancsak ezen az értekezleten tettek jelentést a legmagasabb osztályban tanító tanárok a követendő módszeres eljárásokról. A nevelési tárgyú értekezleten két érdekes és tanulságos előadás hang­zott el. Kovács Margit ,,A cserkészet nevelő hatásá"-ról mondotta el gon­dolatait és Hettesheimer Ernő ,,Az iskolai kirándulások nevelő értéké''-ről tartott nagyhatású előadást. Mindkét előadást megbeszélés követte. A második félévben tartott módszeres értekezleten Péterjfy László h. igazgató olvasta fel „Helyesírásunk kérdése, fejlődése és tanításának módja" c. tanulmányát, majd elmondotta észrevételeit a magyar, latin, olasz, dr. Papp Ferenc igazgató pedig a német, francia és mennyiségtani írásbeli dolgozatokról. Szülői értekezleteink kétfélék voltak. A szeptember hó közepén tartott ú. n. osztályértekezleten a két I. osztály főnöke ismertette inté­zetünk jellemnevelésének alapelveit és célját s gyakorlati tanácsokkal látta el a szülőket. Általános szülői értekezlet kettő volt. Az elsőt december 13-án tartottuk, előadója Kovács Margit tanár volt. A cserkészet nevelő hatását ismertette a szülőiekéi. A második általános szülői értekezleten, május 17-én, Hettesheimer Ernő tanár és Beretvásné Semsey Karola, a debreceni zöldkeresztes védőnőképző-intézet vezetője tartott előadást a

Next

/
Thumbnails
Contents