Református Dóczi leánygimnázium és internátus, Debrecen, 1940

42 fejlődés, a szellemi gazdagodás útja. Szolgálata utolsó évében a könyvtárak szorgalmas látogatója, folyóiratok, szakirodalmi munkák buzgó olvasója, épúgy tanult, gyarapította ismereteit, mint kezdő tanár korában. Az erkölcsi javaknak is tetézett mértékével tűnik ki : puritán életstílus, a tisztességnek, a becsületnek, az igazságnak mindenek felett való szeretete jellemzi. Ezek eredménye lelkiismeretes, odaadó, a református keresztyén ember felelősségével végzett tanári munka lehet. Példásan jó apa, növendékeit is atyai szeretettel gondozza, minden örömüknek és szomorúságuknak osztályos társa. Nem külső jogviszony s még kevésbbé anyagi szálak, hanem a legbensőbb erkölcsi kötelékek, az ifjúság, a műveltség szeretete, az erdélyi embert különösebben jellemző nemzeti érzés fűzik az iskolához. Életét Trianon megroppantotta. Az erdélyi bércek közül, kincses Kolozsvárról idekerült az Alföld közepére, e nagy alföldi városba. Természetesnek tartjuk, hogy e város nem tudta pótolni az elhagyott otthont, a szülőföldet, Erdélyt, kincses Kolozsvár városát, Fazakas Józsefnek nehéz lehet a megválás az iskolától, a gyermekektől, kartársaitól. A szeptemberi iskolai örömben, az új munka új örömében már nem lehet része. De íme mégis csak örömet, igen nagy örömet hozott neki a szeptember : az otthon, a szülőföld, ahol ősei évszázadokon át éltek, küzdöttek, szenvedtek, ahol ő is élete legszebb éveit töltötte, ismét szabad s ez a föld szeretettel várja őt is, mint minden fiát, akit az idegen önkény elüldözött. Mátéfi Mária is Erdély, kincses Kolozsvár szülötte. Egyéniségének kedvességét, szeretetreméltóságát innen hozta magával, ebből a városból. Csupa szív, lélek, aki boldog, ha valakivel jót tehet, sőt akkor is, ha csak jót mondhat. Örömre, szomorúságra nagyon gyorsan, mint aktív résztvevő hat vissza. Közvet'en környezete, kartársai és az ifjúság örömét, szomorúságát csodálatos közvetlenséggel élte át. Az iskola, a tanári testület és az ifjúság a családot, az otthont pótolta Mátéfi Máriának, mert hiszen a szeretet, a rezonálóképesség ilyen mértékével elsősorban a családi életre teremtődött Igen, Mátéfi Mária nem is osztályfő, családfő volt osztályában, gondos családanya tanítványai közt, aki számontartotta minden bajukat s segíteni próbált és tudott is a segítésre szorulón. Otthonát, ezt az iskolát nagyon szerette. Nem volt olyan feladat, megbízatás, amelyet ne szívesen vállalt volna és ne teljesített volna hiánytalanul. Ő volt intézetünkben az iskolai ünnepélyeknek a rendezője és mennyire tudott örülni a gyermekek, az ünnepély, az iskola sikerének. Aki ennyire szereti az iskolát, a Dóczi-intézetet, annak nehéz megválni az intézettől. Az ő megválását azonban könnyíti az a nemcsak neki, hanem nekünk is sajnálatos körülmény, hogy a megválás nem egyszerre történik, a gyengélkedése miatt rövidebb, hosszabb ideig való távolléte az iskolától, a megválást előkészítették. Kedves Kartársak ! Három távozó kartársunk három különböző egyéniség, eltérő irányú képességekkel, különböző hajlamokkal, de mindhárman értékes adottságokkal. Á különböző hajlamok, adottságok, képességek mellett is meg kell állapítanunk, hogy mindhárman jó munkát végeztek, a református iskolának, a Dóczi-intézetünknek mindenikük — a maga módja szerint — jó munkása volt, az intézet jóhírnevének, a református tanár és iskola s a mi intézetünk kondícióinak gyarapításához iskolai vagy iskolán kívüli munkájukkal hozzájárultak. Főképpen egyek voltak mindhárman kartársaik szeretetében és megbecsülésében. Ezért mi meghatottan veszünk búcsút távozó kartársainktól, s kívánjuk, hogy