Református Dóczi leánygimnázium és internátus, Debrecen, 1939

27 foga volt 438-nak. A vizsgálat eredményéről a szülőket írásban értesí­tettük. Díjtalan fogkezelésben 13 szegény tanuló részesült, akiknél intézeti fogorvosunk 18 fogtömést és 6 foggyökérkezeléses tömést végzett. B) Az iskola munkája. a) Tantárgyfelosztás. A tantárgyfelosztásban igyekeztünk érvényesíteni a szakszerűség és szakcso]>ortosítás elvét. Minden tanár szaktárgyait tanította. A tanítási anyagot minden osztályban minden tantárgyból elvégeztük, híven követve az év elején részletesen kidolgozott tanmeneteket. b) Rendkívüli tantárgyak. Német és francia társalgási órák. A társalgási órák az idén is igen látogatottak voltak. A magas osztálylétszám mellett e kisebb létszámú csoportok igen alkalmasak az élő idegen nyelvek iránti készség fejlesz­tésére és az iskolában szerzett szókincs begyakorlására. A tanítás rész­letesen kidolgozott tanmenetek szerint történt. Heti kétórás gyakorlás mellett a tandíj évi 20 P volt. Ezt az összeget a tanév első nyolc hónapjá­ban 2-50 P-s részletekben fizették a tanulók. Rendkívüli lárjjyat tanulók névsora, érdemjegyeik. 1. Német társalgási tanfolyam. I. a) osztály. Csoportvezető : Almásy Irén. Benedek Klára 2, Bitay Klára 2, Buza Gizella 3, Csóka Éva 1, Ecsedy Vilma 2, Harsányi Éva 1, Katona Irén 1, Kelemen Éva 2, Kiss Róza 1, Kovács Ágnes 1, Lókody Eszter 1, Meszlényi Enikő 3, Nagy Margit 1, Oláh Sára 1, Sípos Edit 1, Tóth Katalin 1, Varga Katalin 1, Vizeli Kata­lin 2, Zelinger Katalin 2. II. a) osztály. Csoportvezető : Fehér Klára. Balogh Éva 2, Borbély Jolán 2, Borbély Róza 2, Csapó Magda 1, Erdélyi Ágnes 2, Haragos Gabriella 2, Kerékgyártó Ilona 2, Kiss Judit 2, Krasznai Margit 2, Langer Edit 1, Márton Anna 1, Nagy Magda 2, Pataki Erzsébet 1, Szabó Xénia 1, Tábori Jolán 2. II. b) osztály. Csoportvezető : dr. Némedi Lajosné. Ádám Hajnalka 2, Erdei Árva Mária 2, Haranghy Vilma 1, Kaposy Margit 1, Kiss Ilona 2, Kiss Magda 1, Kormos Klára 1, Kovács Sára 2, Losonczy Márta 2, Lugossy Klára 2, Málnássy Eszter 1, Mily Gabriella 2, Mészáros Laura 2, Mészáros Olga 1, Nagy Lenke 1, Oláh Éva 1, Pólyik Éva 1, Rózsahegyi Ilona 2, Takács Margit 2. III. a) osztály. Csoportvezető : Almásy Irén. Balogh Klára 3, Bérezi Sára 2, Bodnár Borbála 2, Gyulai Erzsébet 1, Klein Mária 1, Kovács Éva 2, Kovács Gizella 2, Pinczési Márta 1, Rózsa­hegyi Lenke 3, Pataki Jozefin 3, Sárközi Anikó 1, Vári-Szalay Margit 3. IV. b) osztály. Csoportvezető : Almásy Irén. Bakóczy Sára 3, Bartha Edit 2, Bartha Éva 1, Boross Edit 1, Dobi

Next

/
Thumbnails
Contents