Református Dóczi leánygimnázium és internátus, Debrecen, 1938
44 iskolai év megnyitásakor folyt le dr. Papp Ferenc igazgató alkalmi beszéde nyomán, tiszteletadásunk a nemzeti zászló előtt. Október 6-án az aradi vértanuk emlékének szenteltünk ünnepet templomi istentisztelettel, azután a növendékek az Önképzőkör nyilvános gyűlésén vettek részt. December 4-én megemlékezett iskolánk a Kormányzó úr pályájáról és munkásságáról a cserkészek rendezésében, október 31-i és március 15-i ünnepünk istentisztelettel volt összekötve, ez utóbbit kiegészítette az Önképzőkör nyilvános gyűlése, ezenkívül a három alsó osztály külön osztályünnepséget rendezett. A kegyeletes érzés mélyítésére szolgáltak a következő alkalmak is: megemlékezés Trefort Ágoston érdemeiről, halálának 50. évfordulója alkalmából (szept. 20) ; Kölcsey Ferencről, halálának 100 éves fordulójáról az Önképzőkörben (nov. 25) ; a finn-ugor testvériségről (okt. 25) ; a gályarabok emlékoszlopának megkoszorúzása (okt. 31) ; megemlékezés 1938 november 2-ről, a bécsi döntőbírósági tárgyalások történelmi fontosságú napjáról (nov. 3) ; a hősök emlékművének és a kollégiumi hősi halottak emléktáblájának megkoszorúzása (nov. 5) ; a Felvidék egy részének visszacsatolásának befejezésekor egynapi szünet (nov. 10) ; a Kormányzó úr kassai bevonulása rádióközvetítésének meghallgatása (nov. 11); a lengyel nemzet felszabadulásának 20. évfordulójáról (nov. 11) ; lengyelmagyar ünnep az Önképzőkörben (nov. 18) ; a limanovi dicsőséges haditettről (dec. 10) ; az anyákról (május 14) ; a magyar könyvnapról (jún. 2) ; Trianon évfordulójáról (jún. 4). A tanulók képviselete résztvett Debrecen város Hősök emlékünnepén a Hősök temetőjében (május 21), ahol vitéz dr. Bessenyei Lajos ny. tankerületi főigazgató mondott ünnepi beszédet. Október egyik utolsó napján a takarékosságra hívtuk fel növendékeink figyelmét. Megtekintettük a Légoltalmi Liga hangosfilmjét (szept. 15) ; az Olimpiai (szept. 23) és az Észak felé c. (nov. 26) filmet. Bésztvettünk a Légi-riadó-próbán (szept. 26). Intézetünk fennállásának 100. évfordulóját ünnepelték meg bensőségesen nagy és díszes közönség jelenlétében június 13-án d. u. 5 órakor az új épület udvarán tartott évzáróünnepélyünkön. Az ünnepség rendje a következő volt : 1. Hayes : Alleluja (kánon). Előadja az intézet négy tagozatának énekkara. 2. Dr. Papp Ferenc igazgató alkalmi beszéde. 3. Kodály : Pünkösdölő (magyar leányok ünnepi kantatéja). Előadja a leánygimnázium és tanítónőképző egyesített énekkara. Vezényel : Horváth Károly. 4. Dr. Révész Imre püspök úr üdvözlő beszéde az intézet egyházi hatóságai nevében. 5. Jutalmak kiosztása. 6. Liszt : „Vidáman űzzük a bút." Előadja a tanítónőképző énekkara, vonószenekar kísérettel. Vezényel : B. Szűcs Ferenc. Dr. Révész Imre püspök úr és dr. Papp Ferenc igazgató beszédét évkönyvünk vezető helyén közöljük. Kisebbméretü, ú. n. osztályünnepélyek rendezésével szép példáját mutatták növendékeink ötletességüknek és fejlett szociális érzésüknek. Ilyen ünnepséget rendezett a III. a), IV. a), IV. b) és VIII. osztály. Az utóbbi április 29-én zajlott le és búcsúünnepély volt. A szellemes és magas-