Református Dóczi leánygimnázium és internátus, Debrecen, 1938
16 által meghatározott lét (Mt. 22, 37—40), amely értelmét másoktól nyeri (pl. a szülő élete a gyermektől, testvéré a testvértől, a magyar emberé a magyarságtól, a keresztyén hívőé Jézus Krisztustól s az Ő testének többi (tagjaitól stb.) és nem önmagáért, hanem másokért él (Róm. 14, 7. Mt. 16, 25). 5 így nevelni az iskola csak akkor lesz képes, ha állandó és belső életösszefüggésben marad a teremtési rendekkel. A „képzés" lehetséges az iskola elszigetelésével is, de a „nevelés" nem, mert az iskola tudatos nevelését egyedül a funkcionális nevelés élethullámai hordozhatják és tehetik sikeressé. Megállapíthatjuk, hogy iskolánk a család felé ma már nem izolált, a rendszeresített szülefogadások, szülői értekezletek és családlátogatások által elég közel van hozva a családhoz. Az állam (nemzet) teremtési rendje felé szerintem nagyobb nyíltság volna szükséges ma, midőn világszerte a nacionalizmus bizonyul — hol jó, hol rossz értelemben —leghatalmasabb mozgató erőnek. A korai, még erős és egészséges görög nemzeti élet £wov icoXittxóv-t látott az emberben, úgyszintén a római is ; a késői hellenizmus, a renaissance, a felvilágosodás és a humanisztikus idealizmus már csak az egyént látta s az individualizmus elfajulása mindig felbomláshoz vezetett. Revízió alá kell venni a „semmi politikát az iskolába" jelszót. Nem lehet a nemzetnek csupán múltját bemutatni a növendékeknek, a nemzeti jelen véres valóságát pedig egészen elzárni előlük. Liberális államban, ahol pártok politikája folyik, "fezt természetesen távol kell tartani az iskolától. Azonban a nemzeti együttélés egyetemes és egzisztenciális kérdéseit, mint pl. az állam nemzetmentő akciói, az állam kötelessége a szociális helyzettel szemben, nemzeti bűnök és bűnbánat kérdése, felelősségünk az állammal szemben, háború és evangélium (igen érdekes probléma, mert az evangélium álláspontja a háború kérdésében egészen más mint pl. a pacifizmusé!) — bele kell vinni a növendékek tudatába. Kormányzó urunk gondviselésszerű személyét sokszor és nyomatékosan kell növendékeink lelke elé állítani. Ami az iskolának az egyházban való benneélését illeti, ez református iskolánkra nézve magától értődő létkérdés. Itt több részlet várna még megvalósításra (helyi gyülekezetnek és lelkipásztorainak nagyobbmérvű bevonása a konfirmáció munkájába, közös úrvacsorázás a gyülekezettel stb.), melyek felsorolása ebben a rövid elvi diszkusszióban mellőzhető. Végső következtetésünk tehát ez : nem izoláció, nem is puszta kooperáció, hanem életközösség az Isten teremtési rendjeivel, a családdal, a nemzettel, az egyházzal! 6 „Vom-Anderen-her-sein" és „fiir-Andere-dasein"; „existenzielle Gebundenheit an Gott und an den Nachsten".
