Református Dóczi leánygimnázium és internátus, Debrecen, 1937

40 mára. A II. oszt. versenyen első Barna Zsuzsánna és Ruber Magda. Az I. oszt. versenyen 1. Tóth Erika, 2. Deme Irén, 3. Simon Jolán. Morze­versenyen síppal leadott finn szöveg (17 szó) 1. Simon Jolán, 2. Sárkány Ilona és Varga Katalin. IV. 23. Kirándulás Pacra. V. 8. Istentisztelettel és avatással összekötve megünnepeltük a csapat fennállásának 15 éves évfordulóját és három cserkészünk tízéves cserkészmunkáját. Ugyanaznap műsoros délután. Bemutattuk a szülőknek is a csapat kiállítását. Résztvettünk a légoltalmi megmozdulásokban is : Xl-ben 12-en a lég­oltalmi felvonuláson és szemlén, III-ban 3-an képviselték a cserkészkörze­tet a Liga megalakulásakor a mentő alakulatotk közöt, V-ban pedig szin­tén hárman a Stadionban bemutatott légvédelmi gyakorlaton. Jutalmak : A táborban tanúsított legnagyobb rendért a Hajnalka­család (cs. v. Cser Katalin) dicséretben részesült, a családvezető 12 külön­próba jelvényt kapott. Tábori magaviseletükért könyvjutalmat nyertek : Juhász Margit, Kiss Márta, Majoros Ibolya, Simon Jolán, Szentimrey Katalin, Varga Katalin. Dicséretben részesült : Bánky Magda, Juhász Izabella, Münnich Éva, Pólyik Edit. A felsoroltakat a családok választot­ták a tábori közcserkészekből. A beszámoló pályázat díját (egy-egy fény­képezőgép) megnyerte a nagyok közül Tisza Iza, a kicsik közül Ivólya Erzsébet. Tábori segélyben részesültek : Kaszás M. 30 P, Bagdy É., Cser K., Juhász M. 20—20 P, Lada É., Majoros I., Papp E., Simon J„ Szabó A., Szabó I., Szentimrey K., Szentimrey M., Tisza I., Tóth E., Varga A., Varga K., Vörös A., Vörös I. 15—15 P, Bánky M., Deme I., Juhász I., Kállai L„ Varga K. 10—10 P, Münnich E., Münnich É., Végh I. 5—5 P-t. Ormós M. villamos bérletre 14-50 P-t kapott. Varga Ilona volt cserkészünk ajándékát, egy teljes egyenruha fel­szerelést, kapta Bartha Éva. Tízéves jó munkájáért Fésűs Katalin, Papp Etelka, Szabó Ilona a csapattól ajándékba egy-egy Bibliát kapott. A csapat vagyona 1938. V. 25-én 745 P 07 fillér. 4. Vöröskereszt Egyesület. A református leánygimnázium Ifj. Vörös­kereszt Egyesülete újjáalakult szeptemher hóban. Vezetője : Antal Erzsébet. Ifj. elnök : Mátay Florence IV. a) oszt. tanuló. Tagjai : I. a), b), II. a), b), III. a), b), IV. a), b) osztályok növendékei. Az egyesület első­segélynyújtási tanfolyamot rendezett, előadója volt : dr. Tőkés László mentőfőorvos. Készített az egyesület 40 drb népies kézimunkát, az I. a), b) oszt. 40 drb játékbabát. Használt ruhát, fehérneműt, harisnyát gyűjtött karácsony előtt. Tandíj-, ruha-, kötény-, kézimunka-segélyt osztott ki 34 P értékben. Karácsonyi vásárt rendezett, tiszta jövedelem 34 P. A Magyar Ifj. Vöröskereszt című lap 36 példányban járt. 5. Természetrajzi Kis (inképzökör. Vezetője : dr. Pap Zoltánné. Tagjai az I—VII. oszt. tanulói voltak. A Kör alakuló gyűlését október 8-án tar­totta. Elnöke lett : Darkó Irén VII. o. t. ; ü.v. elnök: Hajdú Éva VII. o. t.; főpénztáros : Kalas Gizella VII. o. t. Üléseket az osztályok felváltva két­hetenként rendeztek. Tagsági díj havi 10 fillér volt, s ennek fejében kapták a tagok a kör lapját, a „Dóczistá"-t, amelyből a tanév folyamán három szám jelent meg : októberben, januárban és áprilisban. Szerkesztette : IIankó Katalin VII. o. t. 1938. május 29-én utolsó ülés keretében a kör a „Madarak és fák napjá"-t ünnepelte, ahol az alkalmi beszédet Hankó Katalin VII. o. t. mondotta. A kör vagyona 48 P 64 f.

Next

/
Thumbnails
Contents