Református Dóczi leánygimnázium és internátus, Debrecen, 1937

XXXI Csak sohse sírj, Nem illet engem itten joggal semmi, Csak ennyi lásd, Köszönni illedelmesen és menni."

1

2 — írja egyik költeményében. Valóban : elmúlása ilyen volt. Köszönt, aztán elment zajtalanul, mint mikor egy nagyon szép és nagyon értékes levél lehull a fáról. Ugyan kinek tűnik fel hiánya, hiszen maradt még a fán elég. VII. A séta vége. Visszatekintés. Ezzel véget is ért sétánk Debrecen irodalmi dzsungelében. Most visszatérünk oda, ahonnan elindultunk : a Kollégiumhoz. Itt a 400 éves jubileumára lázasan készülő öreg épület előtt megállunk egy-két pillanatra, A debreceni Kollégium mai képe. s visszatekintünk bejárt utunkra. Felemelő eredményképpen büszkén állapíthatjuk meg, hogy az a hosszú út, amely bennünket városunk irodalmi múltjába vitt, nem a jelentéktelenségek bozótjába elvesző ösvénye, hanem járt és széles útja irodalmi multunknak. Ez ékes bizonyítéka annak, hogy Debrecen irdoalmi multja fontos és jelentős rétege egész nemzeti művelődésünknek. 1

2 Tóth Árpád : Csak ennyi.