Református Dóczi leánygimnázium és internátus, Debrecen, 1912

4 jába. Mert ez a kérdés szoros kapcsolatban van a leánynevelés ügyével s egyik a másik nélkül el sem képzelhető. Tudom, hogy sok ellensége van a internátusi nevelésnek ; sokan vannak, kik azt hangoztatják, hogy az nem tudja pótolni a szülői ház nevelő értékét és hatását, és szükséges rossznak tartják a mai állapotok közt. Erről vitatkozni nem akarok. Magam is oly szentnek és oly szépnek ismerem a családi tűzhelyet és annak nevelő erejét, hogy boldognak mondom azokat, kik ennél a tűznél melegedhetnek. De mily kevés aránylag azoknak száma ! Mily kevés család él aránylag nagyobb városokban, hol a leánygyermeknek az iskolábajárás miatt nem kell elszakadni az anyai szemtől és szivtől. Hát hogyan neveltessék vidéki papjaink, birtokosaink, tanítóink, a kisvárosi hivatalnokok, józan gondolkozású, derék iparosok leánygyermekeiket, kiket hivatásuk olyan lakóhelyekhez köt, hol magasabb iskolák nincsenek ? Szomorúan győződtek meg már sokan arról, hogy mennyi hátiánya van annak, ha csak felületesen ismert, vagy gyakran teljesen ismeretlen családokra bízzák gyermekeik nevelését, gondozását. Hiszen a mai rideg és mindent csak az anyagi haszon szempontjából mérlegelő társadalomban az úgynevezett kosztostartás is csak pénzkérdés, mely ellenértékül a testi jókból is minél kevesebbet és a lelkiekből éppen semmit sem nyújt a gondjaira bízottaknak. És nincs veszedelmesebb dolog, mint a fejlődő leánygyermek felügyelet nélkül való élése, járása-kelése az idegen városban ! Hány szomorú példát tudok én erre ! Mennyivel megnyugtatóbb a szülőkre nézve, ha gyermeküket internátusban helyezhetik el, — feltéve, hogy az az internátus hivatása magaslatán áll — és nemcsak amolyan felelősségnélküli magánvállalkozás, melynek végcélja a meggazdagodás. Sok ilyenfajta vállalat van és ezek keverték rossz hírbe az internátusokat. A mi internátusaink azonban nem abból a fajtából valók lesznek, melyeket szükséges rossznak mondanak.