Református Dóczi leánygimnázium és internátus, Debrecen, 1912

40 jos városi árvaszéki elnök, Könyves Tóth Mihály tanács­nok. c) A főtiszt, egyházkerület részéről: dr. Balog Fe­renc theol. tanár, Dóczi Imre, az egyházkerületi közép­iskolák és felsőbb leányiskolák felügyelője. Ezen igazgatótanács a leánynevelő-intézetet az 1893. évi június első napjain tartott egyházkerületi közgyűlés­ben 234. szám alatt megerősített szervezet értelmében kormányozza, jelentéseit a debreceni református egyház presbiteri közgyűlése útján terjeszti fel a főtiszteletű egyházkerületi közgyűlés, vagy az egyházi főhatóság elé. Az állami főfelügyeletet Marusák Pál soproni felsőbb leányiskolái igazgató, miniszteri biztos teljesíti. Tantestület. a) Felsőbb leányiskola. Igazgató : Koncz Aurélné, a nyelv- történettudományi tárgyak tanítására képesített polgári iskolai tanítónő. A fel­sőbb leányiskolánál működik 1892 óta. 1893 óta rendes taní­tónő 1901 márciusától 1903 júliusáig internátusi igazgatónő volt. 1903 —1909-ig rendes tanítónő a felsőbb leányisko­lában és vele kapcsolatos tanítónőképző-intézetben. 1909 szeptember óta a felsőbb leányiskola, a vele kapcsolatos elemi iskola és az internátus igazgatója. Tanított az V. osztályban magyar nyelvet heti 4 és a VI. osztályban magyar irodalmat heti 4 órán. Heti óráinak száma 8. Martinék Ferencné-Koós Ottilia, a nyelv- és történet­tudományi tárgyakból képesített polgári iskolai tanítónő, a francia nyelvből okleveles mesternő. A felsőbb leány­iskola Il/b. osztályának főnöke. Heti óráinak száma : 19. Tanított a Il/b. és Il/a. osztályban magyar nyelvet heti 4—4 órán, a Il/b. osztályban francia nyelvet heti 4 órán és történelmet heti 2 órán ; az V. osztályban francia nyelvet heti 3 órán s a VI. osztályban francia nyelvet heti 2 órán. Ez intézetnél működik 1891 szept. 1. óta.

Next

/
Thumbnails
Contents