Református Dóczi leánygimnázium és internátus, Debrecen, 1912

II. Egy fejezet a költészet elméletének történetéből. írta : Hettesheimer Ernő. Az Isar völgyében hosszabb gyalogolás után Wolfratshauseu közelében egy szép alpesi rétre jutottam. Lepihenve egy kis szénaboglyára, elmerültem a vidék szépségeinek élvezésébe. A látóhatárt délfelé a tiroli havasok sziklái zárták el. Pihenőmtől úgy látszott, mintha az alpesi rét minden megszakitás nélkül egy síkban a hófödte csúcsokig terjedt volna. De korábbi kirándulásaimból tudtam, hogy a fensík és a tulajdonképeni nagy csúcsok közt még számos dombos emelkedés, kisebb hegy van ; ezek most nem látszottak el hozzám, ott maradtak a látóhatár alatt. És ekkor eszembe jutott valami. A nagy embereket nem fedi el az utódok elől a távolság homálya, azok mindig kiemelkednek az utókor látóhatára fölött; rájuk nem vonatkoznak Victor Hugó szép sorai : 1' homme, ce fantomé errant, passe sans laisser mérne l'ombre sur le mur, de a kisebb emberek nyom nélkül tűnnek el, mélyen a látóhatár alatt maradnak. Pedig, ha egy nagy jelenséget teljesen megérteni akarunk— és ez szükséges, ha igazán gyönyörködni akarunk benne —, szükségünk van a környező, kisebb, önmaguktól a látóhatár fölé emelkedni nem tudó jelentéktelen események megismerésére is. Ha elővesszük Petőfi és Arany költeményeit, gyönyörködünk bennük, de ha igazán élvezni akarjuk őket, ismernünk kell korukat minden eseményeivel együtt.