Református polgári fiúiskola, Debrecen, 1940
VI. Különféle jelentések. 1. Egészségügy. A tanulók egészségi állapota általában kielégítő volt, csak kevés súlyosabb megbetegedés fordult elő. A megbetegedések legnagyobb része meghűléses eredetű és egy eset kivételével — amely halállal végződött — enyhébb lefolyású volt. Két tanuló a lábát, egy tanuló a karját törte el. Mindhárom törés a szülői háznál történt. Növendékeink szemét dr. Sarkady László kollégiumi orvos február 15-én megvizsgálta. Trachomás szembeteg nem volt. — Dr. Winkler Jenő fogorvos szeptember 28-án és 30-án tartotta meg a szokásos fogvizsgálatot. A vizsgálat eredményét mindegyik szülővel írásban közöltük. A növendékek 3%-ának, 12 tanulónak díjtalanul kezelte és tömte be rossz fogait az orvosunk. A foghúzás mindegyik tanulónk számára díjtalan. Kolozsvári László IV. a) osztályú derék tanítványunk influenza nyomán fellépett agyhártyagyulladás következtében február 14-én meghalt s örökre eltávozott abból az intézetből, amelyet 3 és fél év alatt nagyon megszeretett. Szeretete nagyságát igazolja utolsó kívánsága, melyben arra kérte édesanyját, hogy házát hagyja a Kollégiumra. Kötelességtudó, jó előmenetelű és jeles magaviseletű növendék volt, akit tanulótársai őszintén szerettek. Utolsó útjára elkísérte a tanári testület és a két negyedik osztály. Sírjánál az igazgató és Kiss Miklós IV. a) osztályú tanuló búcsúzott. — Legyen csendes síri pihenése!