Kereskedő-társulati polgári fiúiskola, Debrecen, 1927

21 napokat, amikor már senkinek sem állunk a tanulók előmenetelét célzó kérdésekben rendelkezésre. 7. Iskolánk külföldi és hazai tanulmányútja. Iskolánk tanárkara, mindig nagy súlyt helyezett arra, hogy növendékeink ismereteiket az iskola falain kivül is gyarapítsák s tanítványaink ne csak iskolai mozink vásznán, hanem a természetben is élvezhessék, csodálhassák azokat a hóval fedett hegyeket s hatalmas folyókat, amelyekben gyönyörködni, nekünk debrecenieknek, sajnos csak ritkán lehet részünk. Ettől a gondolattól vezettetve ebben az iskolai évben két hosszabb tanulmányi útra vittük növendékeinket, egy külföldi és egy hazai kirándulás rendezésével A külföldi tanulmányút elvesztett tengeri kikötőnk: Fiume, a világhírű postumiai (adelsbergi) cseppkőbarlang, Trieszt, Miramare, Velence s UdineTarvisio—Semmering vasútvonalon át a régi császárváros: Bécs nevezetességeinek megtekintésére irányult. Tizenöt tagú kirándúló csapatunk Walthier György tanár kíséretével és Zilahi Zoltán tanár vezetésével, március 31-én a déli gyorsvonattal indult el. Vidám hangulatban érkeztünk Budapestre, hogy a városban tett körséta után 18 órakor induló gyorsvonat külön szakaszaiban utazzunk tovább Fiúméba. Hamar elértük csonkahazánk határállomását: Gyékényest. Kora hajnalban ébren volt már mindenki, hogy gyönyörködhessék a Karszt még hófödte bércei között kígyózó útvonal festői tájaiban. Reggel 7o8 órakor érkeztünk Fiúméba. Az állomásnál a magyar konzuli kirendeltség egy tisztviselője és Mittner Zoltán igazgató, a fiúméi magyar gimnázium tanára várták csapatunkat. Csomagjainkat a „Riviéra" szállóban elhelyezve üdítő mosakodás után legelőször a kikötőt néztük meg. Rettentő csend és üresség. Ahol a háború előtt a világ minden részéből jött emberek sokaságát lehetett látni, ahol hajdan a nagy sietés, sürgés-forgásban Európa minden népének nyelvét lehetett hallani, ott ma oly nagy a csend, mintha Fiume nem is volna kikötőváros. A régen árúkkal rakott mólók üresek s már-már a gyep sarjadzik rajta. Csak itt-ott áll egyegy nagyobb hajó, az is többnyire a jugoszlávok susaki kikötőjéből szorult ide. Csak a véletlennek köszönhetjük, hogy érkezésünk idején ott tartózkodott a „Tasso" nevű óceánjáró és igy alkalmunk volt belső berendezését a másodkapitány kalauzolásával megtekinteni. A délelőtt hátralevő részét a város megnézésére fordítottuk. A „Római kapu"-n keresztül kimentünk a Fiumara partjához is, amely ma Olaszország és S. H. S. állam határául szolgál. Délután Abbáziába rándultunk ki. Abbázia festői fekvése a délszaki növények, az enyhe sirokkótól felkorbácsolt tenger hatalmas tajtékzó hullámai, az első hajózás a tengeren, alföldi növendékeink hangulatát úgy fokozták, hogy dacára az előző éjjeli útnak s az egész napi járkálásnak, mégis emelke-