Kereskedő-társulati polgári fiúiskola, Debrecen, 1927

11 szik ide tanulni. Itt csepegtetik szivükbe a nemzeti nagyságukat s figyelmöket felhívják kötelességeikre, a megtépázott nemzeti becsület helyreállítására. A Zeughaus-szal szemben van a Kronprinzen-Palais, melyben Nagy Frigves mint trónörökös és III. Frigyes Vilmos lakott. Ezzel szemben áll a több mint 100 éves dór stilban épült érdekes kis Königswache. Mellette az egyetem hatalmas U alakú épülete a két Humboldt szobrával a homlokzata előtt, mig a kertben Helmholtz márványszobra áll. Szomszédságában található az állami könyvtár monstrum épülete sok 100,000 kötetből álló gyűjteményével. Vele szemben I. Vilmos palotáját látjuk, melynek érdekessége az, hogy valamennyi helyiségében változatlanul minden úgy áll a helyén, mint azt a császár és családja használta. A zeneterme megkapó s csodálatos a vissz­hangja, mely a néhány lépésnyi területen adott hangot 24-sze­resen csengő tisztán adja vissza. A Kaiser-Friedrich-Museum-mal szemben a Spree partján levő parkban a Monbijou palotát találjuk, benne a Hohenzol­lern-Museum, melyben összegyűjtötték a brandenburgi és po­rosz történelmi nevezetességek, emlékek és műtárgyak tömegét, a választófejedelmek idejétől 1918-ig. Minden porosz királynak és feleségenek emlékére egy-egy terem van itt berendezve a koruknak megfelelő bútorokkal és emléktárgyakkal. A Königgrátzer Str.-én leljük a monumentális épületben elhelyezett néprajzi múzeumot. Földszintjén a történelem előtti kor és a Schliemann ásatásának emlékeit halmozták fel. há­rom emeletén pedig a világ minden tájának, de különösen a német gyarmatoknak néprajzi és embertani csodáit szemlélheti kimerülésig a látogató. A Lustgarten-ből kiindulva cca 15 km-t kell megtenni nyu­gatra a berliniek kedvenc vasárnapi kiránduló helyéig: a Ha­vel-ig, melyen igen élénk élet uralkodik. A különböző erőktől hajtott járművek megszámlálhatatlan hada mozog vizében, partján az emberek ezrei nyüzsögnek. Innen további 5-6 km-re a Havel partján haladva délfelé, a szép és kies fekvésű Gru­newald-ba jutunk. E helyekre városi és körvasuttal, villamos­sal, földalatti és magas vasúttal, autóbusszal a pihenni és szó­rakozni vágvók tízezrei látogatnak el ünnepnapokon. A fenti útvonal, melv csekélv töréstől eltekintve sugárút, a Tierptarten-en halad át, hol egy helyen az összefutó Alle-ék nagy csillagot al­kotnak, melvnek látnivalója a Hubertus kút és az útak közé elhelvezett 4 bronz szoborcsoport, mind vadászjelenetet ábrá­zol. Ez úton haladva Charlottenburgba jutunk, melyet I. Frigves király és felesége Zsófia Sarolta alapítottak, ahol az általuk építettetett Schloss is található. Egyik nevezetessége a Porcel­lankammer. melyben az angol kereskedőktől nászajándékba kapott 2400 porcellánt saját terve alaoián rendezte el. Gyönyö­rűséges kápolnájában tartotta Nagy Frigyes hálaadó istentiszte­letét a 7 éves háború befejezése után. Nevezetessége többek

Next

/
Thumbnails
Contents