Római katolikus leánylíceum és tanítóképző intézet, Debrecen, 1941
22 élvezője a Kricsfalusy Ferenc debreceni prépost által tett alapítvány kamatainak. Atyja kereskedőnek nevelte és a maga utódjának szánta. Érdeklődését és belekapcsolódását Debrecen kultúrális életébe bizonyílják azok az adományok, amelyeknek feljegyzései fennmaradtak. A zenei élet iránt lehetett hajlama, mert a városi zeneiskola alapító lagjai közé lépett be 100 írt. adományával, ezenkívül Haydn és Mozart zongoraszonátáit ajándékozza annak.* Svetits József aztán megnősült. Rokonságából nősült és esküvője nemis Debrecenben történt. Feleségül vette Tanké Máriát, II. fokú unokanővérét, nagybátyjának, Svetits Jánosnak unokáját, ami a táblázatból tűnik ki. Erről a házasságkötésről az Iskolanővérek debreceni rendházának irattárában fekvő közjegyzői meghatalmazásból értesültünk. Tanké Mária férje halála után Kassán déligyümölcs-kereskedő lett. A Svetits-család gj^ászos végzete azonban Józsefben is hamar beteljesedett. A Svetits-családot örökbe fogadó Féhn Józsei'né szavai szerint a jó reményű fiú szintén fiatalon, 31 éves korában halt meg. Ezt a gyászt mindkét szülőnek meg kellett érnie. Amikor Svetits Mátyás már 69 éves volt, tehát bizonnyára üzletét is már átadta fiának, kelleti megérnie, hogy öregségük egyetlen vigasza, egyetlen reményük 18(53. szept. 25-én szívbajban meghall. Akit olyan odaadással és gonddal neveltek, akinek boldogulását anyagilag is teljesen megalapozták, mert 3 házat és forgalmas üzletet biztosíthattak neki, öregségükben gyermektelenül itt hagyta szüleit. Nem lehel kifejezni a szülők gyászát. Svetits Mátyás ekkor már visszavonult a közélettől. Magának sem sok éve volt hátra. Még 5 évig éli. Reményeinek összeomlása után fáradságos munkájának gyümölcsét nemes célra kívánta fordítani, özvegye végrendeletében határozottan megmondja, hogy annak főbb pontjait még férje életében és vele együtt állapították meg, így akarván meghálálni Istennek azon jóságát, hogy fáradozásukat bőkezűleg megjutalmazta. Végrendeletének legfőbb pontja pedig, hogy vagyonát egy Svetits nevet viselendő katolikus leánynevelőintézetre hagyja. Halála 186'8. dec 2-án következett be, 7(5 éves korában agy szélhűdés folytán, miután a betegek szentségével ellátták. Benne a debreceni róm. kat. egyházközség is nagyon érdemes és buzgó hívét vesztette el. Az akkori prépost-plébános, Huzly Károly temette el a legünnepélyesebb gyászszertartással. Hamvai a debreceni róm. kat. temetőben családi sírboltban nyugosznak, amelyet ő még életében, József fia halála után 3 évvel álllííttatott. Felirata ez: »Feltámadásig! Svetits Mátyás és az előbb át szenderült Kojanitz és Rachbauer családok emlékéül emeltetett 186t>.« Ezeklet a hamvakat az intézet á város köztemetőjébe fogja új sírkamrába átszállíttatni. *Drumár: A debreceni zenede története 211. és 204. lap.