Református tanítóképző intézet, Debrecen, 1910

17 Miklós debreceni ig., Nagy Lajos hajdúnánási, Kiss Lajos macsí­uradalmi taníLók. I. Végül 1911 július 3. napján az 1901. évben végzettek gyűltek össze 10 eves találkozóra, névszérint a következők : Sólyom Ferenc nagybányai orgonista-kántor (nejével), Tamaska Endre nyíregyházai polgári iskolai (nejével), K. S'ngy Sándor ebesi (nejével , fíakk Béla nagyrábéi, Horváth Lajos csorvási ig. (nejével), Gaál Ferenc apai (nejével), Kállaij Zsigmond nagy­bajomi, Lovász .Tózse/ niezősasi (nejével), Mocsári László deb­receni (nejével), Szilágyi Lajos karcagi (nejével), fíarta Tibor budapesti, Kremán Lajos (lévaványai tanítók. A másod helyen említett találkozók : (Szabó Elek és társai) az 1900. évi találkozásuk alkalmával 100 korona összeg­ben kollégiumi alapítványt létesítettek, amelyet a 20 éves talál­kozó alkalmával a magok és a múltkor elmaradt tagtársak részéről 70 K összeggel gyarapítottak. Az alapítvány ereje, tőkésített kamataival' 218 K. Hazafiság tekintetében tiszta magyar ifjúságunk különösebb buzdítást nem igényel, legfeljebb a túláradó érzelmek mérséklése a tanárok feladata. Igaz hazafias érzületükből következik, hogy bármely körülmények között a hazának minden áldozatra képes, élni-halni kész hú fiai lesznek szívok utolsó dobbanásáig. I. .1 gijakoiiali kiképzés. A képzés alapjául az ügy természetéből l'olyólag az általános met botlikának, majd ;'z egyes tantárgyak módszertanának tanítása szolgál, amikhez aztán kezdetben a gyakorló iskolai tanítás szem­lélete, majd a tanítás próbálgatása s betetőzésül annak önálló végezése járul. K fokozatokat osztályonként következőleg alkalmazzuk : A másodévesek szeptembertől az év végéig (a szigorlatok idejét kivéve) betűrend szerint egymást fölváltva jelennek meg a gyakorlóiskolában. Első ízben egy napig tart a látogatásuk és ezalatt a gyakorló-iskolának a külső életét figyelik meg; tapasztalataikról jegyzeteket készítenek. Második látogatásuk már inkább az iskola beléletére vonatkozik és két napra térjed s azok egyikén a gyakorló-iskola tanítója állal kijelölt egy órai tanítást tőtök telhető hűséggel leírják. Harmadízbeli láto­gatásuk alkalmával az iskolai rendtartásban segédkezéssel is megbízatnak, sőt lélektani tanulmányuk kiegészítéséül vala­melyik előre kijelölt gyermeknek alapos és körültekintő meg­figyelésére is utasítást nyernek. Ezekről szintén dolgozatot készítenek és azt a többiekkel együtt a paedagógia tanárának beadják, aki a következő lélektani órán az osztály előtt rövid Tanítóképző Intézet Értesítője, 2

Next

/
Thumbnails
Contents