Református tanítóképző intézet, Debrecen, 1910

9 Öli, ha a szorgalmalosságban idői vehetői I volna való élet nyugodt szemléletére : mennyi rózsát szakaszthatott volna azokról a bokrokról, melyeknek megérintésekor így csak tüskéit érezte. Mert bár igaz, hogy a munka áldás, mely boldogít, de az is igaz, hogy túlhajtva, végtelenül nagy áron juttat el a célhoz: amikor megemészti a munkást önmagát. Gyászoló gyülekezet ! A lét nagy kérdése, életünk célja, rendeltetése megdöbbentő súlyával nehezedik lelkünkre, különösen oly esetekben, melyek a nagy drámák megrázó erejével és tragikus kimenetelével megrendítőleg hatnak reánk. KIménk zavartan, tehetetlenül áll a nagy probléma előtt, tudásunk határait túlhaladja a megoldás. De felnyílik ugyanakkor előttünk a hil világa s csodás tényével beragyogja a végtelent, megvilágítja lelki életünk rejtekeit s tisztán mutatja földi rendeltetésünk végcélját. Megtanít egyszersmind arra, mennyit bir a korlátolt elme s mire képes az arasznyi lét. Korán távozó boldogult kartársunk, most már tisztán, az írás szavai szerint : ,,fátyol és tükör nélkül" látsz, látod a végcélt, mit a földi szem csak óhajtva sejt. Önmagad is a földi salaktól immár szabadulva tiszta fényben állasz felettünk; és mi meghatottan látjuk nagyralörő lelked, lankadatlan szorgalmad, bámulatos kitartásod, páratlan tevékenységed ; érezzük, hogy nemes lelki tulajdonaid jó emlékedet megőrző nyomokat hagynak kitörölhetlenül lelkünkben. Ismételjük: korán távozol körünkből, ahol sok és nagy munkát hagysz befejezetlenül magad után és mi mégis' azt látjuk, hogy nem csonka életed, követésre méltó lelki tulajdonaid egészet adnak és pedig maradandó értékes egészet. Tanítványok ! tietek volt a munkásélet javarésze, értetek égett, lángolt s mellettetek is hamvadt el. Véssétek mélyen telketekbe nagy erényeit, zárjátok szívetekbe jó emlékezetét. Hús özvegy ! szomorú könyliullatásaid között enyhült fájdalommal bocsássad el jó férjedet, akinek legelső gondja le voltál ; melletted s jó gyermekei körében találta