Református tanítóképző intézet, Debrecen, 1908

13 latot a szegényebben ruházkodó és gyengébb szervezetű tanulókra nézve veszedelmessé teszi s alkalmul szolgál nálok a különböző hüléses bántalmak fellépésére és elter­jedésére. Ugyanezért már az előző iskolai év végén fel­terjesztést intézett tanárkarunk az egyházkerületi közgyű­léshez tanulóink temetési szolgálatának korlátozása tárgyá­ban, kérvén, hogy e szolgálat úgy a kertségekböl, mint az összes külsőségekről csak a temetői hullaházaktól vétes­sék igénybe, az utcán való éneklés pedig alkalmatlan időben a belterületen is korlátoltassék. Az egyházkerületi közgyűlés ily értelemben határozott. A felsőbb határozat végrehajtása azonban sok nehéz­séggel járt. A közönség azt, hogy egy ifjú — mint se­gédkántor — végezze a külsőségeken a temetési éneklést, sehogy sem akarta megszokni, mi miatt az új rendel­kezést 1908. évi február hó végén vissza kellett vonni. A következő évre aztán a debreceni egyháztanács a tanár­karral egvetértőleg oly eljárást állapított meg, mely a gyü­lekezeti tagok érzékenységét s a tanulók egészségének ki mélését egyaránt kellő figyelembe vette. Ez irányú újabb előterjesztésökre aztán az egyházkerületi közgyűlés is hozzá­járult ahhoz, hogy a már telekkönyvileg is belterületnek nyilvánított kertségekböl s az ezekhez számítható szom­szédos külsőségekről a temetéseket — felebb einelt díjak mellett — továbbra is a képzöintézeti tanulók végezzék és a díjemelés egyrészről a távolabbi temetési szolgálatok dí­jának emelésére, részben pedig a szegényebb tanulók ru­házati s táplálkozási segélyezésére fordíttassék. Az ének­lési díjnak az eddigi 80 fillérről 1 K 20 f-re megállapí­tott felebbemelése a tanulók javára mintegy 3200 K emelkedést foglal magában, mellyel anyagi helvzetök íigyelemreméltóan kedvezőbbé tehető. Az egyházkerületi közgyűlés 1908. évi 383. sz. vég­zésében a megoldást elfogadván, a tanárkart a felemelt díjak felhasználásáról javaslattételre, a helyi egyháztaná­csot pedig a tanárkarral egyetértően a külsőségek határ­vonalainak, amelyeken túl a tanulók temetésre nem köte­lezhetők, — megállapítására felhívta.

Next

/
Thumbnails
Contents