Református tanítóképző intézet, Debrecen, 1906

8 ták mindaketten, de ami a dolgok egymásutánját és a küzdelem útjait, módjait illette — szemben állottak egymással. Kossuth azt hirdette, hogy Széchenyi programmjának sorrendjét meg kell változtatni; előbbre valók a politikai reformok s csak azután következnek a gazdaságiak; ha pedig a kormány ellenszegül a nemzet óhajtásainak és erőszakkal is kész azokat elfojtani, miért riadna vissza a nemzet hasonló fegyverek használatától. Az izgató és fenyegető szavakat tettek is követik. Azok a társadalmi úton alapított vállalatok, amelyeknek élére Kossuth áll: a honiipar védegylet, a gyáralapító társaság, a fiumei vasiltvonal, valamennyien Ausztria ellen fordúlnak élükkel. Nemcsak használni akartak vele a hazának, hanem tüntetni is a kormány és Ausztria ellen. Széchenyit megdöbbentették, utóbb kétségbe ejtették Kossuth elvei és törekvései. Hevesen megtámadja „Kelet népe" című röpiratában; szemére lobbantotta, hogy izgatásaival örvénybe taszítja a hazát, —- forradalomba, romlásba dönti a nemzetet. A támadás keserűsége és túlzásai, valamint a Kossuth nemes hangon tartott válasza csak növelték a Kossuth népszerűségét s rombolták a Széchenyi nimbusát. Még maga gróf Vesewffy Aurél is, —- a Kossuth elleni harcban Széchenyinek elvtársa, —

1 kénytelen bevallani, hogy „senki sem látszék az országban, helyzete s megfutott pályájánál fogva kevésbé jogosítva a Hírlap ellen fellépni, mint épen gróf Széchenyi

1'. De mi vihette Széchenyit arra, hogy önmagával ellentétbe kerülve, Kossuthnak politikai ellenfele legyen? E kérdést feltették annak idején Széchenyinek is, — és Széchenyi azt felelte erre: a modor, a taktika, a körülmény, hogy Kossuth a kormányt ellenszegülésre, a konzervatív pártot csökönyösségre, a tömeget forradalomra ingerli. De nem ez volt az őket elválasztó különbség! A különbség az volt, hogy mikor Széchenyi azt látta, hogy az ő eszméivel neki mennek a majorátusoknak, a rendi alkotmánynak, a szavazati jognak, — egyszóval, hogy meg-