Kegyes tanítórendi kereskedelmi középiskola, Debrecen, 1942

talanul nyomassa ki latin nyelven. A beszéd központi problémája £ haza szükséglete. Ebből indul ki. Iskoláink minden pályára képeznek elegendő éfmbert. Éppen csak a kereskedelmi és más gazdasági pályák szűkölködnek magyar emberekben. "Vegyük már egyszer észre, hogy rajtunk a külföld megbélyegző ítélete: a magyarok mást sem tanulnak azisko'.ában. mint szónokolni, „jogaikért harcolni". Vagy nem megdöbbentő jelenség, hogy gazdag' bányáinkat majdnem kivétel nélkül idegen bányatisztek irányítják?! Nálunk .sokan azt gondolják, hogy a gazdasági életben elegendő az egyszerű gyakorlati tapasztalat. Nem tudják, hogy itt is éppúgy vannak elvitathatatlan tételek, mint a tudományokban. Csak ezeknek alapján boldogulhat az állam és a magánosok. A szenei kollégium az állam és a polgárok jövedelmének fokozására ad útbaigazítást, megtanít arra, hogyan kezeljük a vagyont. A közgazdaság minden ágát figyelembe veszi: a kereskedelmet, ipart és a. mezőgazdaságot. A helyes gazdálkodásnak eddig legföb'3 akadálya az évszázados háborúskodás volt. Apáinkat tehát nem érheti a vád, de minket igen, ha nem igyekszünk gazdálkodási rendszerünket a gazdasági tudományokkal megjavítani. A szenei intézet a gyakorlati tudományoknak valóságos kis egyetemévé vált. Közgazdaságtant, építészetet bányászatot, mechanikát és könyvvitelt tanított. Általános, a közgazdaság minden ágát felölelő képzettséget akart adni. A merkantilista elgondolás itt még egységes rendszerben mutatja ezeket a ma már szétesett tudományokat. Minden növendék egyformán foglalkozott az összes tárggyal. Az volt a cél, hogy az intézetből kikerülő tanuló — bármilyen munkakörbe kerül is — ezen a széles tudásalapon tájékozódhassák és hasznosabb munkát végezzen. E célból készítettek terveket és térképeket a mocsarak lecsapolására, folyószabályozásra, utak és malmok építésére. Földméréseket végeztek a város határában. Megismerték a bányagépelyeket és vízemelőket. A polgári építészet keretében az épület részeit és díszítési módját tanulmányozták. Mindezt kiegészítették könyvviteli és elméleti közgazdasági stúdiumokkal. A kollégium épületeit tűzvész pusztította el, a piarista gyakorlati törekvéseket pedig a közöny tépázta meg. Az akkori magyar társadalom még a régi művelődési rendszer neveltje, érzéke még nem finomodott a közgazdaság jelentőségének kellő felismeréséig. A rend mégsem szakított a szellemi ősök hagyományával. Mikor öt évvel ezelőtt Debrecenben megnyitotta új kereskedelmi középiskoláját, ismét megértette a kor hívó szavát. Ez a hang azonban csak azt a régi parazsat lobbantotta fel, amely rendalapítójuk tanácsában izzott századokon át: tanítsátok növendékeiteket olyan ismeretekre, amelyek az életben hasznosak lesznek. A mai Európa gyors ütemben átalakul. Lassan-lassan a magyar középosztály is megbarátkozik a gyakorlati életpályákkal. Sajnos azonban még csak vajúdik. A kereskedelmi iskola tanulói íokép a szegényebb néposztályból toborzódnak, akiknek felsőbb tanulmányokra aligha jutna anyagi erejükből: következésképpen iparkodnak minél előbb elhelyezkedni. A piarista nevelők jól tudják, hogy emberbaráti és nemzetmentő munkát végeznek, amikor a szegény néposztály törekvő gyermekeit átsegítik a középosztályba — követve kegyes alapítójuk legfőbb szándékát: a szegény gyermekeket pedig semmiképen meg ne vessük, hanem inkább türelmes munkával és szeretettel minden erénnyel és hasznos tudással felékesítsük. Hivatásuknak kizárólag az ifjúság nevelését tartják. Munkaterüket mindig , élénk leleményességgel tudják megtalálni: a nagyvárosokban éppúgy, mint az alföldi tanyák mezítlábas gyermekei között; az egyetemi katedrán éppoly hozzáértéssel, mint az alsóbb iskolákban — mindenhol szerény anyagiakkal, de gazdag szellemeikkel. Jellemüknek legsajátosabb vonását azonban akkor mutatják meg, amikor erejüket a gyakorlati életre való nevelésben hasznosítják. Végezetül idézzük Fináezy Ernő szavait: ,.Mi magyarok mindig a mieinknek tekintettük őket. Egyházi álláspontjuk megóvása mellett mindig tudtak szabadelvűek, felvilágosodottak lenni; magyar hazájukat pedig forrón szerették mindenkor, még a legválságosabb időkben is." Dr. Hegyi Ferenc. 5