Kegyes tanítórendi kereskedelmi középiskola, Debrecen, 1940

5 sorban mindmáig búzából. Ez a két megélhetési forrás alakította a fajmagyar lelket ,,mezőgazdaságivá", tehát szívóssá, jó megfigyelővé, de életütemében lassúvá, tempósan szemlélődővé, épp a gyorseszű kereskedői észjárás ellentétévé. Ehhez a világképhez igazodott egész nevelésünk. Ha került is hozzánk nyugatról idegen, friss művelődésanyag, azt mondhatnám, csak az tudott belénk szervülni, ami anyagi létünk legfőbb tartóoszlopával, a gabonaterméssel vonatkozásba tudott kerülni. A hűbéri időkben kialakult magyar földön is egy sajátságos műveltség, amelynek embereszményét a nevelés a magyar köznemesi földbirtokosréteg szükségleteihez méretezte. E függe'cien rétednek volt ideje •és sok nemes családi hagyománya, hogy a megelhoies nyers szükségletétől mentesen kiteljesedhessék benne az a sok értelmi, erkölcsi és akarati való-, ság, ami az embert emberré teszi. A bibliás, Horatiust forgató, előbb jobbágyaival gazdálkodó, majd saját kezelésű földbirtokán búzát termelő és a közéletben, belpolitikában szereplő magyar köznemesekben valóban testet öltött az emberiesség, a humánum, ami a létért verítékező tömegtől megkülönböztette. Ez a százados múltú nevelési eszmény máig a legfőbb emberi eszmény magyar földön, annak ellenére, hogy a társadalmi háttér, a táptalaj egyre kiéltebbé válik számára. Gazdasági rendszerünk és társadalmunk nagyot változott már a közelmúltban is és óriási eltolódásokra készülhetünk föl a közeljövőben. Mégis a régi, maga nemében tiszteletreméltó humanista embereszmény töretlen. Nézzünk csak körül, hogyan értékeli a magyar közvélemény az életpályákat, tehát mire neveli gyermekeit? Ezt a közvéleményt még mindig kelleténél jobban a hagyomány tekintélye irányítja. ISÍem változik a rohanó idővel, hanem olyan hagyományon csüngő, mint annak a földművesnek a lelke, aki minden évben csak búzát és kukoricát váltogat, szemben annak a kereskedőnek lelkével, aki áruk ezreit csereberéli a kelendőség szerint. Ez a közvélemény még mindig nem törődik azzal, hogy a hazát már rég nem a földbirtokos nemesség bandériumainak ereje védi, hanem néptömegeinek gazdasági fölkészülsége a világversenyben. Ezért van az, hogy amidőn a nemesség alól kicsúszott a föld és megrohamozta a közhivatalokat, egész embereszménye s ezt kiszolgáló nevelése áttolódott földbirtokosi síkról hivatalnoki síkra. Az alispán nobile oíficiuma (tb. állása) fizetett állásá lett, de patinája a régi maradt. Ismerjük be, hogy a legfelsőbb, tehát a többinek zsinórmértékül szolgáló magyar nevelői embereszményt a hivatalnok testesíti meg, aki klasszikus alapokon erősen humanista és akadémikus helyezést nyert. Ennek tekintélyét érzik a tömegek. A hivatalnok biztos előmenetelére, kockázattól távoleső nyugdíjára, nyugodt, munkáját malomkőhöz hasonlóan lemorzsoló állására, az «rdemetlent is magasabbra segítő szamárlétrája, jó érvényesülési esélyeire néznek. Oly sziklát repesztő ez a vágy, hogy koldus szülők hajlandók még tehetségtelen gyermeküknél is minden áldozatra, csak majdan az íróasztal mellett s a mandarinok között lássák őket. Szörnyű áramlás indul meg a tisztviselőpályák felé, amit vizsgákkal, időmeghosszabbítással,, tanoncszaporítással igyekeznek föltartóztatni, elterelni egész a legújabb időkig kevés sikerrel. Ha egyenként és bizalmasan megkérdezném Önöket, milyen jövőt képzelnek fiúknak, a már tisztviselő szülők azt mondanák, legalább is tartsa meg a fiam az én társadalmi színvonalamat, legyen orvos, megyei vagy városi ügyész, válogasson a jogi pályák közt, helyezkedjék el az államhivatalok sokféle ágazatában, ahol magasra kúszhatik, méltóságos úr lehet, tekintéllyel bírhat, legyen pap vagy tanár, ahol sze-