Kegyes tanítórendi kereskedelmi középiskola, Debrecen, 1939
31 tankönyve, — Melly—Zuckermann: Egészségtan. — Földrajzi és történelmi atlasz, mint az í. évfolyamnál. Könyveit és füzeteit a tanév megkezdéséig lehetőleg senki se szerezze meg, hanem majd csak az illető tanár útmutatásai után, mert az új rendelkezések miatt sok alkalom nyílik a félreértésre. Tájékoztató az 1940-41. iskolai évre. 1. JavKÓvízsgálatok. A két kötelező tárgyból elégtelen érdemjegyet kapott tanulók igazgatói engedéllyel tehetnek javítóvizsgálatot. Ezért folyamodniok kell. A kettőnél több kötelező tárgyból elégtelen osztályzatot kapott tanulók javítóvizsgálatért nem folyamodhatnak. A javítóvizsgálatok ideje szeptember 4-e (kezdete d. e. 9 órakor). Ugyanezen a napon kell beadni a Segítő Egyesületbe a tankönyvekre vonatkozó kérvényt. 2. Beíratás. Az 1940 41. isk. évre a beíratásokat június hó 23. és 24-én d. e. 9-től 12 óráig tartjuk. A kereskedelmi tagozatba íratkozók kötelesek még júniusban beiratkozni. Akinek pénzügyi nehézsége van, a beíratási díj második felét szeptemberben pótolhatja. A beíratási díj 35 P. Jórendű tanulók a kereskedelmi tagozatra a rendfőnökséghez címezve már az íratkozáskor beadhatják tandíjmentességi kérvényüket. Örömmel közöljük azt is, hogy a Nagyméltóságú Kereskedelmi Miniszter úr 50 tandíjmentes helyre hirdet pályázatot, amelyre köztisztviselők jeles és jó előmenetelű gyermekei pályázhatnak. A minisztérium gondoskodik a teljes tandíjról, úgyhogy az ilyen ösztöndíjat elnyert tanulóknak tandíj címén semmit sem kell fizetniök, sőt 120 pengő ösztöndíjat kapnak a felvételi díjra, könyvek és. írószerek beszerzésére. Részletesebb felvilágosítások a hirdetőtáblán olvashatók. 3. Nem szüleiknél lakó tanulók figyelmébe. Nem a szüleiknél lakó tanulók elhelyezkedésénél az igazgató készséggel segít a szülőknek. De viszont minden vidéki növendék tartozik a beiratkozásnál három lakásigazolványt beszerezni és a lakásíelvételkor azt három példányban kiállítani s a szülővel és a szállásadóval aláíratni. A három példányból egy marad a szállásadónál, egy a szülőnél és egy az osztályfőnök útján az igazgatóhoz kerül. A lakásigazolvány egy mindenre kiterjedő szerződés, a tanuló és a szállásadó között, mely azonkívül tartalmazza a legszükségesebb tudnivalókat is mind a szülők, mind a szállásadók részére. 4. Veni Sancte, tanítás kezdete. Szeptember 8-án reggel 8 órakor Veni Sancte a templomban, majd osztályrendezés. Szeptember 9-én reggel 8 órakor rendes tanítás. 5. Figyelmeztetés. Iskolánk fegyelmi szabályai a tanulókra a nagyszünidőben is kötelezőek. Akik fiuk mellé tanítót fogadnak, kötelesek a tanító nevét az igazgatónál bejelenteni és hozzájárulását kikérni. Mivel a következő iskolai évtől kezdve minden iskolában az ú. n. szabványfüzeteket kell használni, senki se vásároljon előre füzeteket. Az igazgatóság.