Kereskedelmi iskola, Debrecen, 1943

IRODALMI NEVELÉS A KERESKEDELMI KÖZÉPISKOLÁBAN. Az irodalmi nevelés kérdése egyik legégetőbb problémája oktatásunknak. Nemcsak a nevelőnek okozott ez már igen sok gondot, hanem az írónak magának is. Az írók, mint az irodalom megtestesítői, szenvedélyüket, élethivatásukat, a nyelvi kifejezés tökéletességét, a szellem tiszteletét, a gondolat állandó áramlását minden embernek ugyanolyan sajátjává szeretnék tenni, mint amennyire jellemzőjük ez nekik maguknak. Az írók nevelési szenvedélye — néha majdnem olyan erős ez, mint az irodalmi szenvedély — végeredményben tehát azt a célt szolgálja, hogy a könyvet, a művészi kifejezés, a szellem, a gondolat kincsesbányáját mindenkinek egyformán életszükségletévé tegyék. Ugyanez a cél vezet feltétlenül minden rendű és rangú irodalmi nevelőt az életben éppenúgy, mint az iskola zárt közösségében és különböző utakra ágazott, de egységes szellemű nevelési eszményében. A gyakorlati nevelő számára azonban, ha az eredményt, illetőleg gyakran a fájó eredménytelenséget nézi, az élet számtalanszor megnyilvánuló szomorú tényeiben, a kérdés nagyon sok részletproblémát takar, ezek közül nem érdektelen időnként elgondolkozni néhányon. Az irodalmi nevelés legégetőbb kérdése, hogy lehetne irodalmi tudatot, értékelést, biztos, értelmes kifejezőkészséget nevelni a tanulókba, ezzel egyértelműen pedig, hogy lehetne olvasásra, a könyv szeretetére rászoktatni őket. Az emberek — nagy általánosságban bátran megállapíthatjuk ezt — nem olvasnak eleget, nem olvasnak értelmesen. Ha olvasnak is, hányszor kielégíti őket egy-egy gondolat- és stílusnélküli selejtes könyv, izgalmasnak tetsző, de valójában együgyű kalandregény. „Fáradt vagyok, más nem tud lekötni" — mondogatják mentségül. Sok ember azonban fáradtsága vagy elfoglaltsága ellenére is — mentségül szokták még felhozni, hogy idejük sincs olvasni — csakúgy falja ezeket a könyveket. A legsajátságosabb, hogy ezek az u. n. „művek" szellemtelen, nem ritkán egészen ostoba fércelmények, valami halvány kis mesével, amelyben a logikus következetesség vajmi kevés, a fantasztikus meglepetések sorozata azonban annál hajmeresztőbb és bosszantóbb. Ha nem detektívregényeket olvasnak — ez legalább ízlést nem ront, mert tudat alatt minden felnőtt lenézi egy kissé — akkor u. n. irodalomalatti művekkel érik be. Az irodalomalatti fércmű viszont legártalmasabb válfaja az írásművek nagy birodalmának, mert nem egyszer nagyhangú reklám ver neki hírt, díszes külső és belsőben is bizonyos irodalminak nevezhető máz csalogatja a könnyen hivő és határozott irodalmi ítélet nélküli olvasót, tulajdonképpen azonban könnyű fajsúly és végzetesen bántó broblémátlanság a jellemzője. Nyilvánvaló, hogy minden fejlettebb irodalmi ízlésű művelt embernek meg kell különböztetnie tudni a valódi értéket az értéktelenségtől. 4