Kereskedelmi iskola, Debrecen, 1929

útakon robogunk keresztül, közelebb dombok, távolabb olykor igen festői, szeszélyes körvonalú hegyek kísérnek útunkban. A dombok és hegyek sokszor egészen kopárak. A nyugtalan felszín olykor elelsímul s a síkságot tengeri- és gabonaíöldek borítják. Pompás országút kísérget, két oldalán a nyárfák az olasz tájékot idézik emlékünkbe. Helyenként nagy kőtuskók fedik a földet. A tala.j színe kii lönböző: szürkészöld, vörös, sárga. Egy-egy cserjés hegyoldal zöld, s a megérett gabona sárga színe hoz változatosságot a sivár képbe. A falvak elég sűrűn maradnak el mellettünk. A határban néhol még aratnak, de nem kaszával, hanem sarlóval, máshol már csépel nek. Jóval délebbre járunk ugyan a magyar Alföldnél, ahol már már régen túl vannak az aratáson, itt azonban csaknem 1000 m-re vagyunk a tenger felszíne fölött, ezért érik meg később a gabona Akadt ugyan cséplőgép is, — egész útamon kettőt láttam, — azonban az öszvérrel való nyomtatás az általános. A gabonát a pelyvától lapátolással tisztítják meg. A lapátolás közben a szél kifújja a pely vát. Rendesen nagyobb gyerekek, nők végzik ezt a munkát. Erre felé még elég csinosak a falusi házak, dél felé azonban már a legtöbb falu nyomorúságos házakból áll. Nemcsak a vályogház gyakori, hanem a sok földbe épített kunyhó is. Némelyik község festői fekvésű. Az útakon nem sok ember mutatkozik. Itt-ott egy-egy baszk ökrös szekér cammog. Ez a kétkerekű magas szekér talán még egyszer nagyobb, mint a debreceni talyiga és mégis hihetetlenül nagy terhet rakhatnak fel reá. A vasúti őrházak előtt még csak véletlenül sem férfi van őrségen. Mindig nők állnak vigyázban s a tokba csavart jelzőzászlót olyan meggyőződéssel tartják abban az irányban, amely felé haladunk, mintha az ő útmutatásuk nélkül a mozdonyvezető nem találná meg a helyes útat. Burgos elég sivár vidéken fekszik. Nem nagy város, nem is igen tér el attól a jellegzetességtől, amelyet San Sebastiánban látunk, legfeljebb nincs annyi új épület, mint ott. Még megvannak régi kapui; a várfalak persze már eltűntek. A város fő vonzóereje a nagy kathedrális, amely építészetileg is, műkincsei miatt is ismerős sok európai ember előtt. A templom csöndes nagy tér közepén van és kikívánkozik ebből a szegényes környezetből. Ez különösen a Castillóról, a székesegyház közelében emelkedő dombról, amelyen ai egykori kasztiliai királyok kastélyának romjai vannak, látszik jól. A város az Arlanzon — most nagyon kicsiny folyócska — mellett fekszik.. Tágas völgyét magaslatok szegélyezik. A völgy sivár látványt nyújt. Az országútakat kísérő sötétzöld nyárfák s a város zöld parkjai csak még szembeötlőbbé teszik a kopárságot. A Castillóról a városba vezető utcákon mindenféle hulladék hever. Ha egy kis szél kerekedik, piszkos papírosok perdülnek táncra. Hazagondolok, a mi parkjainkra, a fő utcánkra... A konzervdobo zok, gazdájukról levált ruhadarabok és döglött állatok azonban szerencsére még a nagyobb szélben sem kerülnek a levegőbe. Burgos esti korzója nagyon élénk. Vacsora után még mindig nagy a hőség, kimegyek én is az Espolonra. A sétateret százával lepik el a sétálók. Olykor-olykor a térzenét adó katonazenekar játszik, de nem igen erőlteti meg magát. A közönség hallgatja is. nem is. A burgosiak nem adják át magukat annyira a zene élvezetének, mint az olaszok. Aki azonban a mi korzóink képét várná Burgosban, nagyon csalódna. Kék, fekete munkászubbonyú fiatal és idősebb férfiak, egyszerűen öltözött különböző korú nők és sok apróbb-nagyobb gyerek alkotja a közönséget. Az apró gyerekek futkároznak, a nagyobbacska leánykák táncolnak a sétálók között. A munkásnép kö-