Kereskedelmi iskola, Debrecen, 1929

zött katonák — tisztek és közlegények — jól öltözött larak és hölgyek is szép számmal vannak. A spanyol demokrata nép. A park arra való, hogy hűvösebb levegőhöz jusson a burgosi ember s ezt egyformán igénybeveszi mindenki. Itt nincs a hívatásos korzózok szá mára fentartott és tiszteletben tartott hely. És nemcsak Burgosban, hanem minden spanyol városban ugyanezt a képet láthatjuk. Lehet, hogy ezért is emlegetik Közép- és Nyugat-Európában, hogy a spanyol a kultúrában elmaradt... Burgos után a kasztiliai fennsík tájképe nem változik. Nagyjában lapályos a terület, de sohasem annyira, mint a mi Alföldünkön. Közelebb-távolabb kisebb-nagyobb dombok bukkannak fel, kísérnek egy darabig. A terület kopár ugyan, de azért még sem teljesen és a fa sohasem tűnik el egészen. Kisebb-nagyobb facsoportok, fasorok láthatók és Vantos de Bános felé már szőlők is jelentkeznek. Nagyon sajtáságos színt ad a tájéknak a talaj sárgásvörös színe. Ez a szín a felszántott földeken uralkodik s élesen elválik a gabonaföldek sárga tarlójától, a szőlők, facsoportok zöld foltjától s a dombok fehéres színétől. Erre felé már nem igen sűrű a lakosság. Községek ritkábban mutatkoznak. Nincsenek már olyan csinos falvak, mint Irun és San Sebastián között. Ha néha feltűnik egy-egy, alig lehet észrevenni, úgy összeolvadnak házai azzal a feketésszürke domboldallal, ame lyen felépült. Az országúton kevés az ember. Szamárháton baktat az egyik, a másik öszvér mellett ballag, amelyen két nő ül. Majd valami rozoga kordé; az eléfogott csacsi békésen legelészik. Olykor juhnyáj mellett robogunk el. Kasztilia még most is sok juhot tenyészt. A nap már lehanyatlott. Éles hideg szél süvít be a vonat ablakán. Még 2—3 órával ezelőtt a forróság gyötört s most nagyon jól esik a felöltő. Kb. egyforma távolságban vagyunk mindegyik tengerparttól s hozzá magasan is a tengerszínt felett. A szárazföldi éghajlat jellegzetessége: a meleg nappal és hideg éjszaka igen érezhetően mutatkozik. Néha még fel-feltűnik néhány vályogépület, azután beesteledik. A vonat lassanként kiürül. Leszállt már az a négy csendőr is, aki két megláncolt rabot kísért s akik olyan kedélyesen beszélgettek őreikkel s kínálták őket cigarettáikkal, mintha életre szóló barátság fűzné őket hozzájuk. A csendőrök azonban udvariasan elhárítják a kínálást s a maguk dohányát füstölik el. A szomszéd fülkében is alig vannak. Egy jókedvű fiatal spanyol munkás dalolás sal és valami nagyon kopogós tánccal, amihez tapssal üti az ütemet, űzi el az álmot a szeméről. Ügy látszik ő is attól fél, hogy átalussza a kiszállást. Magam is egyre nagyobb aggodalommal telek meg. — Escoriálban akarok leszállni s oda éjfélután érkezik a vonat. Az állomásokat a kalauzok nem kiáltják ki és vonatunk olyan hosszú, hogy rendesen akkor tudom meg, hogy hol járunk, mikor már elhaladt a vonat az állomás előtt. Egy fiatal legényke azonban kisegített szorongásomból. Ö is Escorialban szállt le s nemcsak azt segített megállapítani, hogy ruhatára nincs az állomásnak, — később más állomásokon sem akadtam erre az okos intézményre, — hanem még bevezetett a félórányira lévő község egyik szállodájához is. Még a csomagomat is szívesen cipelte volna. Pedig egy árva mondatot sem tudtunk egymással váltani, hanem csak egyes szavakból értettük meg egymást. Előkerítette az éjjeli őrt s annak gondjaira bízva angolosan távozott. Spanyolországban nincs házmester, aki éjjel beengedné az embert a házba. Még Madridban is éjjeli őrök járnak a reájuk bízott utcákban s ha kapuzárás után érkezik haza valaki, akkor az éjjeli — 7 — i