Kereskedelmi iskola, Debrecen, 1874
6 II. Szervezet. A kereskedői testület által alapított, a magy. kir. vallás és közoktatási minisztérium által nyilvánossági joggal felruházott és álla m i föl ii g y e 1 e t alatt álló, három osztályú tanfolyamra berendezett ereskcd el in i középiskola kormányzását vezeti a fenntartó kereskedelmi testület kebeléből választott iskolai elnök (jelenleg Stenczinger Károly) a testületi elnökkel Szepessy Antallal, a tanárkar és igazgatóval egyetemben. A tantárgyak nemcsak a kereskedelmi, p é n zügyi és irodai tudományokat karolják fel egész terjedelmükben, hanem azonfelül még a főreál tan ódának azon tantárgyait is, melyek az általános miveltséghez tartoznak; ugy hogy apályavégzett hallgatók nemcsak a b a n k- és áru üzletekbe n, hanem i p a r i és vasúti vállalatoknál, valamint mindazon állami és községi hivatalokba n alkalmazhatók, melyeknél jogi vagy műegyetemi előismeretek nem szükségesek. Azon tanulók, kik ezen tanintézetet jó sikerrel végzik, ugyanazon k e d v e z m é n y e k b e n részesülnek, mint a f ögymuasium vagy főreál tanoda hallgatói; például, hogy katonai kötelezettségök kitöltésében az egy évi önkén y t e s s é g r e jogosítva vannak.