Középiskolai tanárképző intézet gyakorló gimnáziuma, Debrecen, 1942
31 címmel heti 2 órában. Mindkét félévben tartott tanárképzőintézeti előadásai : „Kiegészítések és gyakorlatok a mechanikához", heti 2 órában és a természettanszakos gyakorló tanárjelöltek számára: „A középiskolai fizikatanítás módszertana" heti 1 órában. Magántanári előadást tartott mindkét félévben „Elekronelmélet" címmel. VI. Qijakorló tanárfeLölJek. 1. A gyakorló tanárjelöltek képzése; módszeres munka. AJ A Debreceni M. Kir. Középiskolai Tanárképzőintézet Elnöksége 418/1942. Tki. szám alatt az I. félévre 20 tanárjelöltet osztott be iskolánkhoz, és pedig a 20 közül 16 jelöltet kedvezményes félévi, 4 jelöltet egész évi gyakorlatra. Ezek közül az egész év folyamán nem jelentkezett 2, a budapesti gyakorlóba osztatott át még a félév elején 1, a II. félévben kedvezményes 3 hetes gyakorlatot folytatott 1, katonai szolgálat miatt tanítási gyakorlatát félbeszakította 3. Azzal az 1 taggal együtt, aki már a mult iskolai év II. felében kezdte meg egész éves gyakorlatát, az I. félévben összesen 14 tanárjelölt töltötte gyakorló idejét iskolánkban. Beosztatott ezen felül még 3 helyettes tanerő 3 hetes kedvezményes gyakorlatra. Az I. félév végén a 14 jelölt közül 11 tagnak kedvezményes féléves, 1 tagnak egész éves, a félév folyamán 3 tagnak kedvezményes 3 hetes gyakorlata telt le, 2 egész éves jelölt pedig a II. félévre a 94.500/1942. IV. 1. sz. VKM. rendelet alapján nem gyakorló iskolában folytatta munkáját s a II. félévben 3 hetes gyakorlásra tért vissza iskolánkba. A Tanárképzőintézet Elnökségének 25/1943. Tki. sz. végzése alapján a II. félévre 5 új tag osztatott be, akik közül azonban 1 másik két, később beosztott jelölttel együtt az emiitett 94.500/1942. IV. 1. sz. rendelet alapján nem gyakorló iskolában kezdte munkáját. Ez a 3 jelölt a fentebb említett 2 jelölttel a félév folyamán 3 hetes tanítási gyakorlatot végzett iskolánkban. Ugyancsak a II. félévben fejezte be kedvezményes féléves gyakorlatát egy jelölt, aki az I. félévben katonai szolgálata miatt gyakorlását megszakította. Az egész iskolai év folyamán összesen 26 gyakorló tanárjelölt és h. tanár volt intézetünkhöz beosztva, és végezte törvény-előírta tanítási gyakorlatát. A gyakorló tanár jelöltek egyéb adatai a 2. és 3. pontban találhatók meg. A gyakorló tanárjelöltek képzése minden tekintetben a nagyméltóságú Vallás- és Közoktatásügyi Miniszter Űr 1933. évi 17.107/IV. sz. rendeletével kiadott szabályzat és utasítás előírása szerint történt. — Ennek értelmében a beosztásukat követő 2 héten keresztül naponként 3 órát látogattak, mégpedig elsősorban saját szakjuk óráin. E két hét leteltével történt meg végleges beosztásuk vezető tanáraik mellé, akikkel óra előtt és után alaposan megtárgyalták a végzendő anyagot és a követendő módszert, majd a kivitelt. Ezek a megbeszélések alkotják tulajdonképen a tanítási gyakorlatra való előkészületet. A hét osztály (4 alsó és 3 felső osztály) teljes mozgási szabadságot biztosított a jelöltek beosztása tekintetében. Mindamellett felhívtuk valamennyi jelölt figyelmét arra, hogy ne csak a beosztott órákon hospitáljon, hanem egész gyakorlati ideje alatt minél gyakrabban keresse fel a többi vezető tanár óráit is. Az egy-