Középiskolai tanárképző intézet gyakorló gimnáziuma, Debrecen, 1942

21 vette át 1943. jan. 30-án. — A református tanulók egész év folyamán részvettek Biblia-körökön és a Soli Deo Glória Szövetség munkájában. Vallásos lapokat járattak, úrvacsorát vettek. Hittanóráikat Szász Imre esperes látogatta május 7-én. — A róm. kat. tanulók május 8-án részesül­tek a bérmálás szentségében. — A ref. és ev. tanulók konfirmációja jún. 3-án történt. — Az évvégi hittani összefoglalások a következő rend­ben folytak le : a róm. kat. tanulóknál máj. 31-én Bars László és Dr. He­gedűs Lajos tanárok elnöklésével, az ev. tanulóknál június 3-án Dr. Pass László tb. esperes-lelkész elnöklete alatt; a ref. tanulóknál jún. 4-én Dr. Erdei Mihály segédlelkész elnöklésével. Az évzáró istentisztelet mindhárom felekezetnél június 11-én volt. 8. Hazafias nevelés, iskolai ünnepélyek és megemlékezések. A drá­mai gyorsasággal pergő, valóban új világot alakító események, a minden egyénen átrezdülő feszültségek az iskolai élet munkáját sem hagyják meg a maga zavartalan békéjében. Az ilyen korszak, mely önmagában is súlyos tanulságokat nyújt mindenki számára, különösen alkalmas arra, hogy az ifjúság táguló lelke előtt kézzelfogható valósággá legyen sok olyan tény, amit máskor csak nehézkes tanulmányok eredményeként szűrhet le magának. A hazafias nevelés, melynek célja a magyar nemzeti gondolat, kö­zös magyar szellemiség, egységes célokat maga előtt látó nemzettest és lélek kialakítása, mely társadalmi osztályokon, felekezeteken, széthúzó részérdekeken felül mindent a közös haza fennmaradásának és boldogu­lásának rendel alá, ma természetes követelménye a jelen zajló életének, de természetes vágya a magyar ifjúságnak is. A mai ifjúság tenni akar, termékeny munkára készül fel, be óhajt illeszkedni abba a közösségbe, amelyben felnőtt és megfelelő ember akar lenni a neki megfelelő helyen. Mindezekre való tekintettel az iskola kettőzött figyelemben része­síti a rendelkezésre álló lehetőségek és alkalmak sorát, és mindent elkövet az iskolai hagyományok teremtése, a nemzeti szellem ápolása, de főként a jelen és a következő nemzedékekre háruló nagy feladatok hudatos meglátása, célul való kitűzése érdekében. Alkalom nyílik erre íinden tárgy tanítása közben, a közös kérdések megtárgyalásában, de wkolai és nyilvános ünnepélyek látogatása alkalmával is. Évkönyvünknek ez a fejezete csak az iskolai ünnepélyek és meg­íSfnlékezések felsorolására ad módot. Ilyen irányú munkánkat a fenti •^empontok vezették : őszinte, mesterkéltségnélküli bensőségességre '"rekedtünk. A szülőket több alkalommal meghívtuk iskolánkba. Nagyobb "yílvános ünnepély rendezését azonban a kis tanulólétszám miatt nem béreltük meg. Megemlékezéseink és ünnepélyeink a következők voltak : Augusztus hó 20—27-ig a Kormányzóhelyettes úr hősi halálát gyá­szoltuk. * Évnyitó ünnepélyünket szeptember 9-én tartottuk. Szeptember 21-én a VI. és VII. osztály tanulói önkéntes vöröskeresz­tes szolgálatra jelentkeztek. g Szeptember 26-án a két legfelső osztály tanári vezetéssel résztvett •ji egyetem évnyitó ünnepélyes közgyűlésén. 'j'c Október 3-án cserkészcsapatunk tagjai résztvettek a Vöröskereszt­ejtésben.

Next

/
Thumbnails
Contents