Középiskolai tanárképző intézet gyakorló gimnáziuma, Debrecen, 1940

8 Bizonyos, hogy ezek az ünnepélyek nem voltak arányosan méretezettek, biztos, hogy egyik-másik kiütközik az iskolai élet kereteiből, de a kishitűség kísértései között vigasztalás és hit járt mindig a nyomukban. A szigorúan vett iskolai élet és a csak leckéket ismerő szemlélet akkor elítélte ezeknek az esztendőknek zsúfolt és túlhajtott ünneplő lázát: „Nem tartjuk helyesnek, bármily nagy célból történjenek is, a túltengő, folytonos ünnepségeket, melyek az iskola munkáját zavarják, a tanulókat a komoly dolgoktól és önképzéstől elvonják". Ma megbocsátjuk ezt az ünneplő fogékonyságot, hisz nem volt benne személyi vonatkozás, mindig a magyar mult oltárát fonta körül a kegyelet babérjával. Volt ezeknek a „nemzeti", „irodalmi" megemlékezéseknek a tanító szándékon kívül erkölcsi útmutatásuk is. Trianon magyar diákja mindenéből kifosztva anyagiakban koldus sorsra kárhoztatva, ezekben a visszatekintésekben keresett és talált eszményeket, értette meg fajtája hősi lelkületét. így lett az élet kenyere és a vigasztalás bora az örök igazságba vetett hite. Ez éltette nemcsak mindennapi imádságában, de áldozatos sorsvállalásában is. Nemzeti fájdalom és a kereszthordozás erkölcse egyesül ezeknek az éveknek jószándékú keresésében, újszínű eszmeiségében. Éppen az anyagiak pusztulása idején kellett mindenkinek éreznie, hogy a háború előtti anyagias felfogás csődöt mondott. A szelek fordulása jótékonyan hatott a lelkekre, s felekezeti különbség nélkül igyekeztek az iskolai munka vallásos elmélyülését szolgálni. Amikor a világ, népek, emberek nem hallgattak szavunkra, el kellett jutni Ahhoz, „Akitől nincs hova felebbezni". Ez a vallási elmélyüléssel párosult nemzeti megigazulás nagy és maradandó eredménye a trianoni évek nevelő törekvéseinek. A nagy magyar századok hagyományait tudta új nyelven fiatal lelkeknek továbbadni. A történeti emlékek és vallási hagyományok mellett ezekben az években talál a középiskola a népi ének kincsére. A magyar ének-ízlés átalakulását, az ősi népzene szeretetét először az iskolák szorgalmazzák. Kezdetben csak egy-egy „régi ének" vagy „betlehemes-játék" szerénykedik az ünnepély műsorán, a Magyar Jövő énekversenyein. Az igazi, magyar lélekből és magyar léleknek szóló dallamok meghódítják a szíveket a cigányos „magyar nóta" híveinek nem kis fejcsóválása mellett. Az Éneklő Ifjúság mozgalmának intését : Magyar dalt énekelj magyar ifjúság ! — Debrecen diákjai is megtanulják. Egész délutánokat betöltő ünnepségeket szentelnek a magyar dalnak, táncnak. Amikor ily mélyen szántanak a hagyományokban, a népi műveltség értékeit közvetítik a városi középosztály felé. A közös magyar hagyományok felelevenítésén kívül igyekeztek az egyes iskolák saját hagyomány-kincset tudatosítani, tanulóik lelkébe plántálni. Erre az időre esik a középiskolai törvény ötvenéves emlékezete, az ősi Kollégium és az egészen fiatal reáliskola alapításának évfordulója, százados múltra való visszatekintés (kegyesrendiek) és új utakon való indulás (zsidó gimnázium). A hivatalos felsőbbség is ápolja az egyes iskolák egyéni hagyomány-tiszteletét, amikor tanácsolja és elrendeli az intézetek névadását. Ez a „keresztelés" jóval megelőzi a hadsereg hasonló intézkedését. A rideg és szürke hivatal-iskola ezzel is színesebb lesz, hisz egy-egy nagy személyiségnek emléke, multunkba írt öröksége inti a mai diákot a magyar szellem folytonosságára. Ezt a múltba néző önigazolást az iskolák belső életében is észrevesszük. Alig van olyan ifjúsági egyesület, amelyik ne keresne névadót a messze mult, vagy a tegnap, sőt nap-