Középiskolai tanárképző intézet gyakorló gimnáziuma, Debrecen, 1938

33 A minden tekintetben kitűnően sikerült kirándulásról este 20 óra 10 perckor érkeztek haza tanulóink. A kiránduláson mint kísérő-taná­rok Bars László és Éber János tanárok vettek részt. 15. Testnevelés. Minthogy intézetünknek tornaterme nincsen, a testnevelési órákat Ráthonyi Lajos testnevelési tanár az őszi és tavaszi időben az intézet udvarán tartotta, télen és rossz időben pedig a Tisza István-Tudományegyetem tornacsarnokában, amelyet Dr. Milleker Rezső egyetemi ny. r. tanár úr díjtalanul bocsátott az iskola rendelke­zésére. Fogadja e megértő támogatásért ez úton is őszinte hálánkat. A harmadik testnevelési órát mind az öt osztályban Németh Béla levente­fooktató látta el, hosszantartó katonai szolgálatának ideje alatt pedig Ráthonyi Lajos testnevelési tanár helyettesítette. 16. Adományok, jutalmak, gyűjtések. Dr. Pap Károly egyetemi tanár ur, a Tanárképzőintézet elnöke 5 drb. emlékkönyvet ajándékozott az iskolanak 75 P értékben jó tanulók jutalmazására. — Egy magát megnevezni nem akaró úr 50 P-t juttatott hozzánk azzal a kikötéssel, hogy apáról székely származású, árva vagy félárva jó magaviseletű és szép elómenetelű tanulónak juttatandó az összeg. A tanári kar az öU P-s jutalmat Nagy Béla III. o. tanulónak ítélte oda. — Veress Géza városi főjegyző úr o P-t adományozott jutalomkönyvek beszerzésére, Bertók Lajos dr. könyvkereskedő úr 10 könyvet, a Csáthy könyvkeres­kedő cég I db. könyvet. Fogadják az adakozók intézetünk háláját. A jutalomkönyveket a következő tanulók kapták: I. o.: Csonka János, Dávid András, Dudás László, Gyulai Ferenc, Hajdú László, Hankiss Elemer, Jóna Tamás, Karikó Sándor, Makláry Elek, Sádor László, Szondy István, — II. o.: Botos Barna, Medgyessy György, Zsáry Árpád, — III. o. Farkas István, Fazekas Lajos, Hankiss János, Nagy Béla, Szanyi Gyula, Sztanó Lajos, — VI. o.: Varga Miklós, Faragó Endre, Tóth Elemér, Vajda Gábor, — VII. o.: Csűry István, Kis András, Görgey István, Várady-Szabó László, Gyulay László, Varga László, Nagy Endre. A rajzban és művészeti alkotások ismeretében szerzett kiváló elő­menetelükért a következő tanulók nyertek elismerést és jutalom-érmet: I. osztály: Dávid András, Gyulay Ferenc, Hankiss Elemér, Makláry Elek, Szondy István. 11. osztály: Botos Barna, Medgyessy György, Orsós Sándor, Szabó Szabolcs, Zsáry Árpád. 111. osztály: Csonka Mihály, Hankiss János, Nagy Béla, Straub János, Sztanó Lajos. VI. osztály: Ádám Géza, Gáli Lajos, Gyarmathy Miklós, Székely Károly. VII. osztály: Csűry István, Görgey István, Varga László, Virányi Miklós, Radó Sándor, Várady-Szabó László. A tanulók szociális érzésének fejlesztése céljából, első renden pedig az idők parancsát követve az egész intézet tehetségéhez mérten áldozott több ízben is igen szép eredménnyel hazafias és szociális célokra. Novemberben a felszabadult felvidéki falvak zászlókkal való ellátására Debrecenben a mi iskolánk ifjúsága mozdult meg először, s a VII. osztály egymaga 35 P-t, a többi osztály 25.86 P-t gyűjtött. A „Magyar a magyarért"mozgalomra a tanári kar 34.90 P-t, az ifjúság 28 P-t juttatott. A „Horthy Miklós repülőalapra" a tanári kar 37 P-t adományozott, a „Horthy Miklósné téli segély-akcióra" pedig az inté­zet együtt 29.07 P-t. A felszabadult Felvidék tanulóinak magyar könyv­vel való ellátására ifjúságunk 178 könyvet gyűjtött, s ezen kívül sze­gény debreceni gyermekek karácsonyi megajándékozására a ref. tanú-

Next

/
Thumbnails
Contents