Középiskolai tanárképző intézet gyakorló gimnáziuma, Debrecen, 1937

A serdülő kor olvasmányairól — a szülőknek. A tanulók olvasmányait általában úgy kell tekintenünk, mint önállósításuk eszközeit. Az olvasás már az a terület, amelyen a tanuló az iskolai képzés, meg a tanároktól, szülőktől kapott jótanácsok alapján a maga erejéből kezd járogatni. Az olvasmány már nem eshetik oly szoros ellenőrzés és számonkérés alá, mint az egyes osztályokban végzett tananyag, az olvasmányok birodalmát már nem lehet teljes határzárral körülvenni, de nem is volna célszerű. Kell olyan terület, ahol a fejlődő lélek kipróbálhatja a saját fogékonyságát, rugékonyságát és ítélőképességét, ahol úgy érezheti magát, hogy az az ő külön kis meghitt otthona, melyben ismeretkörét, érzelmi és kedélyvilágát az olvasmányaiba való csöndes elmerüléssel mintegy önmaga gazdagíthatja. Természetesen ez a szabad terület nem lehet a korlátlan szabadság vagy szabadosság területe. Amint a határzár nélküli forgalom bizonyos országok kereskedelmi életét szabaddá teszi ugyan, de e szabadság felett őrködik a kormányok éber figyelme, és ha e szabad forgalom a nemzet érdekeire károsan fajulna el, rögtön közbelép szabályozó intézkedéseivel: így valahogy kell lenni a tanulók olvasmányi szabadságával. Kétségtelenül kell élvezniök bizonyos kiválasztási szabadságot egyéniségük, elmebeli fejlettségük, ismereteiknek köre szerint, de nem szabad azon a határvonalon túlmenniök, mely a serdülő életéveket megilleti. Amikor a tanulók a serdülő kor kezdő szakába lépnek, olvasmányaikban már bizonyos múltra tekinthetnek vissza. Már van olvasmányokból is szerzett alapja lelkiviláguknak. Ez az ifjúság már megjárt egy gyönyörűséges birodalmat: a mesék és mondák világát. Ez ifjúság legnagyobb részének lelkében már lezárult egy vissza nem jöhető kor : a csapongó és szinte korlátlan erejű képzelet kora. S ebből a megjárt birodalomból, ebből a lezárt korból hozott a maga számára hasznos útravalókat a további életre. Mert amikor mult olvasmányai során például az árva Hamupipőke keserű sorsa váratlan fordulattal a lelki boldogság és a földi jólét magasságába emelkedett, amikor a kisgyermek könnyekig meghatva átélte az elnyomás, a gúny, a megaláztatás állapotából való felszabadulást, amikor látta, hogy az irigység és rosszakarat csak ideig-óráig tombolhatott, amikor még azt is megtanulta, hogy a szerencse napjaiban a megbocsátás, a régi sérelmekre való fátyolborítás csak boldogságát növelhette annak, aki ezt tette, akkor a gyermeki lélek oly kincsekkel gazdagodott, aminőkkel semmiféle más módszer bizonyára meg nem ajándékozhatta volna. Vagy amikor a szegény ember legkisebbik, de legderekabb fia minden akadályon keresztül elért a győzelemig, akkor az örök emberben élő igazságvágy és lelkiismeret szava hangzott a mesében. Ez a szó minden új nemzedékben termő magként újra és újra elvetődik, hogy mindig virulóban tartsa a nemzedékek vágyát az igazság, a becsület, a lelkiismeretesség után, azt az óhajt, hogy a derekas-