Középiskolai tanárképző intézet gyakorló gimnáziuma, Debrecen, 1936

6 jelenti, hogy bizonyos meghatározott rendszer szolgálatába szegődjenek, csupán csak azt, hogy oly elvszerű és bevált pedagógiai megfontolásokon nyugvó életközösségbe, melyben az ifjú tanár igazi hivatásának tudatára ébredjen és általa folyton ösztönző példákra és lelkesítő emlékekre tegyen szert. így lesz ez az iskola aztán a folytonos pedagógiai elmélkedés színhelye, nemkülönben a pedagógiai köztudat elmélyítésének és továbbfejlesztésének gyakorlati szerve. Mindezek ma már kézenfekvő dolgok, amelyek a kevésbbé avatottak előtt is szinte közhelynek tűnnek fel, de hol álltunk e tekintetben csak pár évtizeddel előbb, a Klebelsberg-féle törvény megjelenése idején ? Ha a teológusnak, jogásznak és orvosnövendéknek, mielőtt szakszerű munkásságukat megkezdhetnék, megfelelő kápláni, ügyvédi és bírói stb. vagy klinikai gyakorlatokon kellett átmenniük, addig a tanárjelöltek, ha diplomájukat megszerezték, szabadon léphettek mindjárt, bármilyen középiskola padjai elé, de magát, a tanítás művészetét, csak hosszú és keserves vergődés árán, jobbára autódidakt úton voltak kénytelenek, úgy ahogy elsajátítani. Némelyek bizony egy hosszú élet alatt sem, s hogy közben minő károkat okoztak a kezükre bízott ifjúság lelkében, arról természetesen nemigen szoktunk, mert nemis nagyon tanácsos beszélni. Pedig a gyermeki pszyché finom világa, érzelmi, értelmi és akarati ereje ilt, a középiskola padjain kezd először bontakozni, szívén-agyán ezek az évek vonják az első, talán legmaradandóbb értékű barázdákat. S beh nem közömbös, hogy kiknek a kezéből, hogyan és minő elvek szerint folyik ez a fontos magvetés, amelyből lehetnek nemes gyümölcsök, de kikelhetnek az erkölcsi megbillenés és a szellemi szertelenségek vészes csírái is. Hiszen megengedjük, hogy a jó tanár, miként az avatott költő, festő, szobrász vagy muzsikus elsősorban születik, de neki is meg kell tanulnia, mint amazoknak a maga technikájának mesterfogásait, mert tisztán elméleti tudásból, bármilyen értékes legyen az különben, még nem válhatik valódi eredményes tanítás. Sőt valljuk be, hogy gyakran épp az ilyen elvont, elméleti emberek nem tudnak sikeresen tanítni, holott ha ebben is otthonosak volnának, a közlés, az átadás gyönyöre által a saját tudományuk is több örömet szerezne nékik, mint szerez magában a csöndes, elvonult, de néma alkotás. Hogy jó tanárok voltak a gyakorló-iskolák felállítása előtt is, senki se vonja kétségbe, de aki a magyar középiskola múltját ismeri, az azt is tudja, hogy igazi „pedagógiai szellemről" tanárságunk körében csak azóta lehet beszélni, amióta a nagyérdemű Kármán Mór kezdeményére az első gyakorló-iskola a fővárosban megalakult (1872) s általa a tanárképzés fogalma és módszere az illetékes körök köztudatába egészen átment. Mert igen, ő volt az, aki először hangsúlyozta nálunk, hogy embert nevelni annyi, mint nemzete kultúrájának részesévé tenni és hogy ez a kultúra mindig történeti fejlődés eredménye,, amelynek legvégső és legmagasabb gondolata : az erkölcsiség. így nevelt Kármán félszázados tanítói munkássága alatt egy sereg kiváló tanítványt és munkatársat, alkotta sorban mintaszerű tanterveit és utasításait, kutatta át Írásaiban és leckéiben a magyar irodalmat, történelmet, egész nemzeti életünket