Középiskolai tanárképző intézet gyakorló gimnáziuma, Debrecen, 1936

39 díjat nem fizetnek, de mentességre való jogosultságukat beíratáskor a szülők igazolni tartoznak újkeletű Hadigondozási Igazolvány hite­les másolatával. 3. Diákruha, diáksapka. Az intézet a gazdasági viszonyokra való tekintettel az egyenruhát csak ajánlja, de nem teszi kötelezővé. A mult évben megállapított intézeti diáksapka viselése azonban az 1937—38. iskolai év kezdetétől minden tanulónkra kötelező. 4. Iskolai takarékbetétek tanulmányi kirándulások céljaira. Az áprilisi szülői értekezlet megbeszélése alapján tanári testületünk úgy határozott, hogy a Debreceni Kölcsönös Segélyző-Egylet által megindított iskolai takarékbetét-akcióba belép, s így módot nyújt az önként vállalkozóknak arra, hogy a tanulmányi kirándulásokhoz szükséges összeget lassanként gyűjtsék össze. Az erre vonatkozó iratokat szeptemberben fogjuk a szülőkhöz eljuttatni. 5. Tanszerek és tankönyvek. Az 1937—38. iskolai évben hasz­nálandó tankönyvek jegyzékét Értesítőnk 32. és 33. lapján közöljük. A megfelelő könyveket a tanulók tiszta, jól használható példányokban szerezzék meg. A közölt könyveken kívül egyéb felszerelést (füzet, írószer stb.) tanári utasítás előtt senki se vásároljon. 6. Hivatalos órák a nagyszünetben szerdán és szombaton d. e. 10—12-ig. Az iskola tanulóira a fegyelmi szabályok a nyári szünidő­ben is kötelezők.

Next

/
Thumbnails
Contents