Magyarok Nagyasszonyáról nevezett római katolikus leánylíceum, Debrecen, 1938

ben rejlő értelmi és etikai értékcsirákat, de az individuum fejlesztésénéi mindig szigorúan tekint a valóságos társadalomra, annak égő problémáira, hogy az élet és iskola között ne szakadék, hanem híd keletkezzék, Az iskola miniatűr nemzeti közössége tehát a fejlődő lelket beleneveli a nagy nemzet közösségbe. A magyarság fennmaradásának halálosan komoly kérdése : mennyire tudjuk ezt megvalósítani, mennyire tudjuk belenevelni az egyént, az öntudatosított egyént a közösségbe, a közös munkára, a közös áldozatra. Az oktatás anyagával — irodalom, történelem, — ráneveljük az ifjúságot a helyes, tehát kritikai nemzetszeretetre, ugyanakkor áthatja lelkét a közösségtudat: innen jöttem, ehhez tartozom, ez az én népem, ezért fogok dolgozni. A nagy egész részének érzi magát. Csak az az iskola nevel helyesen, amely ezt a tudatot teszi élő valósággá az ifjúság lelkében, mert ezt nem felejti el, mint az évszámokat és a gyökvonást, ez vérévé lesz és egész életére szól. És mert nemcsak értelmi, de érzelmi és akarati tényezők is kísérik, válik majd gyümölcsözővé a magyar közösség számára. Vezessük el növendékeinket a magyar szellem regeneráló ősforrásához: a magyar népi lélekhez ! Lássa meg szociális bajait, hogy majdan segíteni tudjon. De lássa meg azt is, hogy kultúrája, melyet idegen és romboló hatások nem hígítottak fel, ugyanannak a magyar szellemnek, mely minket lendít, teljesebb, mert fajibb kivirágzása. A közösségi életre így öntudatosított növendék azzal a szent elhatározással megy ki az életbe : bárhová is állítson az Isten keze, ezt a magyar közösséget fogom szolgálni, És akkor a magvető nem hiába taradott. Sztankayné dr. Pogány Ilona tanár, 6