Magyarok Nagyasszonyáról nevezett római katolikus leánylíceum, Debrecen, 1934
értő munkája érhet el célt : csak ez alakít a gyöngéd leányokból gerinces, jellemes nőket. Fegyelmi állapot. Iskolánk mindig nagy fontosságot tulajdonított a fegyelmezésnek, mert eredményes munka csak a külsőleg is fegyelmezett intézetben lehetséges. Rendtartási szabályaink az Ellenőrző könyvecskében bele van nyomtatva s így a szülők és a gyermekek könnyen tájékozódhatnak és alkalmazkodhatnak az intézet követelményeihez. Az ellenőrző könyvecskét ez éven is használtuk s nagyon jó eszköznek bizonyult, egyrészt a gyermekek fegyelmezésében, másrészaz iskola és a szülők érintkezésében. Az iskola és az otthon együtt működését elősegitették még a közös fogadó délutánok. Ez éven, aosztályzás hónapjait leszámítva, minden hét keddjén fogadtuk a gyermekek tanulmányi előmenetele és magaviselete iránt érdeklődő szülőket. A kölcsönös együttműködés eredménye, hogy jelentősebb fegyelmi vétség nem fordult elő. Tanulmányi előmenetel. Növendékeink kevés kivétellel kitartó szorgalmat tanúsítottak tanulmányaikban. A negyedik osztály után rendszeresített szelekció a felső osztályok tanulmányi eredményét nagyon elősegíti. Ezekben az osztályokban a mérsékelt számú és tehetséges gyermekekkel feltűnően jó eredményt érhettünk el, amint ezt a bizonyítványok és érettségi statisztikája mutatja. Hivatalos látogatások. Ady Lajos tanker. kir. főigazgató hivatalos látogatását elsőizben okt. 29., 30-án, másodízben jan. 10—12. végezte. Nagyértékű észrevételeit a január hó 12-én tartott bizalmas értekezleten közölte. Dr. Lindenberger János apostoli kormányzó az idén okt. 25. és jan. hó 23, 24 napján örvendeztetett meg bennünket kedves látogatásával. Dr. Szabó Dezső egy. r tanár a tanker. főigazgató látogatása alkalmával hallgatta meg az előadásokat. Intézetünk tisztelendő főnöknője az évvégi összefoglalók idejében végezte látogatásait. Az igazgató 56 órában látogatott. A decemberi és évvégi magánvizsgálatokon Ady Lajos tanker. kir. főigazgató elnökölt. 16