Magyarok Nagyasszonyáról nevezett római katolikus leánylíceum, Debrecen, 1933

17—18 éves kortól kezdve sem szünhetik meg az alárendelt­ség, de az érintkezési mód bizalmasabb, közvetlenebb lehet; már inkább a szülők megértésén alapszik. Nélkülözhetetlen kellék az egész vonalon a komoly vallásosság, itt találja a gyermek a klasz­szikus példát, de innen merít erőt is saját akaratának leküzdésére, ami nem könnyű dolog sem a gyermekkorban, de később az élet­ben sem. Ha megtanult a gyermek engedelmeskedni, saját akara­tát okosan megtörni, később a családban, vagy bármely pályán környezetének soha terhére nem lesz. Fegyelmi állapot. Tanítási munkánk sikerének egyik felté­tele a helyes fegyelmezés. A rousseaui optimizmus, mely a gyer­mek hajlamait, vágyait feltétlen jónak vallja, már régen idejét múlta, s mi nagyon is szükségesnek tartjuk, hogy jóakaratú, ész­azerü fegyelmi szabályokkal megmutassuk növendékeinknek a harmonikus testi-lelki kiképzés helyes útját. Minden ezirányú tö­rekvésünk azonban gyümölcstelen lenne a szülői ház komoly tá­mogatása nélkül. Ennek biztosítására intézetünk bevezette az „Ellenőrző könyvecske" használatát. Buzdítólag hatott növendé­keinkre az a tudat, hogy viselkedésük-, tanulmányi előmenetelük­ről így a kedves szülők könnyedén értesülnek. Talán egyrészt annak is köszönhetjük, hogy nagyobb fegyelmi kihágás az idén nem fordult elő. Tanulmányi előmenetel. Növendékeink szorgalma, buzgósága kötelességeink teljesítésében teljesen kielégítő. Többnyire csak az alsóbb osztályokban akad egy-kettő, akik szigorú figyelmeztetésre, sarkallásra szorulnak. A komoly munka meghozza gyümölcseit, értesítőnknek a Tanulók előmenetele és Tanulmányi statisztika című rovata kedvező eredményről számol be. Hivatalos látogatások. Ady Lajos tanker. kir. főigazgató hiva­talos látogatását elsőízben okt. 28., 30-án, másodízben jan. 26.—27. és 31-én végezte. Nagyértékü észrevételeit a január hó 31-én tar­tott bizalmas értekezleten közölte. Dr. Lindenberger János apostoli kormányzó az idén nemcsak a hittan, hanem a reál- és humántárgyi órákon is megörvendez­tetett bennünket kedves látogatásával. Dr. Szabó Dezső egy. r. tanár a tanker. kir. főigazgató látoga­tása alkalmával hallgatta meg az előadásokat és részlvett az évvégi összefoglalókon. Ugyanakkor végezte látogatásait az intézet tiszte­lendő főnöknője. Az igazgató 60 órában látogatott. A hittanvizsgálatokon mindenült vitéz Boros Bertalan ezredes lelkész, a decemberi magánvizsgálatokon dr. Kari János reálgimn. igazgató, az évvégin Ady Lajos tanker. kir. főigazgató elnökölt. — 31 —

Next

/
Thumbnails
Contents